Illyés Gyula: A Baross utcából letérve
A mellékutcákba húzódva
őriz még sok helyütt az aszfalt
s vet csapdaként a hazaballagók lába elé
krétával rajzolt négyszöget.
Egy Iskolát. Olyat, melyen
féllábon ugrálnak Ég vagy Pokol felé
a gyermekek,
Pesten csakúgy, mint Désen vagy
Toulouse-ban.
Kétféle felnőtt van most már. Aki
közönnyel lép e rajzra, úgy, ahogy járt
tegnap még híg, de mára kő-szilárd tavon,
nem ámulva a genezáreti csodán,
pusztán az ismétlődése miatt. (Ész-szerű hát,
hogy
öljön őrjöngve évenként a Fagy.)
De jő, akinek lábizmaiban
átcikáz meleg emlékezete az estnek, amidőn
kocsmából megtért férfiak, sőt kerékpárosok
álltak meg s figyelték a játék-játszma végét
s így azt is, mikor ő dobott utolsót
s táncolt a Cél felé és – ő, elámul,
hogy lába alatt, noha ott rohan
árvíz-hordalékaival, be nem omlott,
és e percben sem omlik be a vad Folyam!