Hevay Gizella: Vagonlakók

végtelen nap végtelen vonat
elmegy velem már nem vagyok
nincs más csak egy kisfiúból
összedrótozott halott

összerándulok hallgatózom
mit kérdez és felelek
végtelen nap végtelen vonat
viszi végrendeletem

  *

hová kísérem magamat
minden lábnyom szembejön
hol lakik a szerelem
mikor már csak a szem köszön

már nem élek csak hordom a sorsom
törvénytelen útlevelét
mint aki haláltáborból jött meg
s elfelejtette a nevét

  *

leltára lelkiismerete
tőből kivágott tájnak
lábon járó végrendelete
földbe disszidált fáknak

megnyílik méhem börtöne
kopaszon megszületnek
fiaim földönfutói
betiltott szerelemnek

végtelen vagonlakói
vegetáló végnek
átszállnak homlokomon
sorsot cserélnek

lejáró óra a szemem
mindig ugyanazt látom
ketyegő haldoklók között
ez a feltámadásom

méhemben összedrótozott csontváz
kérdőjellé görbül
kihordom földrengésjelző
népemet anyaföldül