Hevay Gizella: Vagonlakók
végtelen nap végtelen vonat
elmegy velem már nem vagyok
nincs más csak egy kisfiúból
összedrótozott halott
összerándulok hallgatózom
mit kérdez és felelek
végtelen nap végtelen vonat
viszi végrendeletem
*
hová kísérem magamat
minden lábnyom szembejön
hol lakik a szerelem
mikor már csak a szem köszön
már nem élek csak hordom a sorsom
törvénytelen útlevelét
mint aki haláltáborból jött meg
s elfelejtette a nevét
*
leltára lelkiismerete
tőből kivágott tájnak
lábon járó végrendelete
földbe disszidált fáknak
megnyílik méhem börtöne
kopaszon megszületnek
fiaim földönfutói
betiltott szerelemnek
végtelen vagonlakói
vegetáló végnek
átszállnak homlokomon
sorsot cserélnek
lejáró óra a szemem
mindig ugyanazt látom
ketyegő haldoklók között
ez a feltámadásom
méhemben összedrótozott csontváz
kérdőjellé görbül
kihordom földrengésjelző
népemet anyaföldül