Tompa Mihály: Diósgyőr

Tudjátok-e, hol van Diós-Győr?
Láttátok a regényes tájt:
A bércet és barlangot, melyet
Az őserő építe, vájt?


Az óriási hegymedencét,
Vizének zöld mélységivel,
Melyen egy-egy benyúlt merész ág
Rezgő képét teríti el.


Hol a mély titku rengetegben,
A vadkomló s az iszalag
Hűvös szagos bolttá foly össze,
Melyen vadméhek zsonganak.


Őzek szálalnak a pataknál,
Melynek forrása jéghideg;
Kotyog, pityeg a szunnyadó fajd
Elszéledő csirkéinek.


Hol a zöld fák közt, mint halott váz
Sárgúl egy-egy vár-omladék;
Multjáról csak regék beszélnek,
S halk gyenge viszhang lakja még.


Láttátok a tájt? bércet, ormot
Csendes völgyek s halmok felett?
Szelid s vadon szépségiben a
Mindenható természetet?


Ott állott, sok századdal innen,
Diós Pál egyszerű laka,
Amelyre árnyat és gyümölcsöt
Egy óriásfa hullata.


Diófa volt ez, a családnak
Vetése, sója, tehene;
Gyümölcsiből annyit beszerzett,
Hogy újig érőt ért vele.


Vadász volt Pál, biztos kezétől
Halomra hulltak a vadak;
Bár egyszerü s irás-tudatlan:
Gondolkodó és hallgatag.


A bérctetőn, a zuhatagnál
Órákig elmerűlve állt;
És pontos szemmértékre vette
Az elnyuló völgyet, lapályt.


Egyszer, borútlan nyári délest,
Hogy a diófa hűsiben
- Körűlhevervén kis családja, -
Pál gazda csendesen pihen:


Merőn néz a távolba, mintha
Törődne titkos terveken;
S egyet sohajt: hogy is nem adtál
Nekem sok kincset, Istenem!


Oh oh! kiált a felesége, -
Hová beszélsz? vagy nincs eszed...?
De a vadász fellelkesűlten
Beszélt, - beszélni jól esett:


Lásd anyjok! mily termékeny, áldott,
És mégis puszta e vidék!
A halmot nem építi, lakja,
A tért nem szántja senki még!


Hej, hej! ha úgy lehetne, mint nem:
A tájt megnépesíteném!
Szőlőt teremne a hegyoldal,
Vár állna a bérc tetején!


Parancsolnék a zuhatagnak,
Hogy hajtson árja malmokat;
Feltörném a gyepet, hogy adjon
Piros-magú kalászokat.


És nem tudom, még mit mivelnék...!
Szólt a vadász, - és mig neje
Bámulva, féltve nézte, - fölkelt,
S eltűnt az erdők mélyibe.


És ott bolyongott, - néma gondban
Töltvén az éjt és a napot;
S egyszer hogy elnyomá az álom,
Ilyeténképen álmodott:


Ősz embert látott, aki monda:
Kérésed meghallgattatik!
Menj el fiam, és ülj Nagy-Várad
Kapujában harmadnapig!


Pál gazda menten utnak indult,
S éjjel, nappal gyorsan haladt;
Szörnyen csudálta és megunta
A sík alföldi tájakat.


Itt a torkos gődény halászik,
S egy folt lovas-kócsag lelep;
A nádasban valami bömböl
Hol távolabb, hol közelebb,


Amott a rét elúszik a tón,
S a buzgány lóg hosszú nyelén;
A habrózsák harasztja, mint egy
Zöld tányér áll a tó vizén.


Hegy, erdő nincs ameddig a nap
Kél és nyugodni mégyen át;
Az ember száz mérföldre nézhet,
Hanem azért semmit se lát,


Ezer nyom van, de ember egy sincs,
A csorda őrzetlen legel;
Előtte és utána árvíz;
S az útas majd szomjan vesz el.


És oszlop épűl a homokból,
A forgó-szél épitgeti,
Karcsul... karcsul... s mindig magasabb,
Míg kivirít a teteji...


És akkor rögtön összeroskad,
Elnyelvén a sik, puszta tér;
Pál megbámulja, s unja mindezt,
Mig végre Nagy-Váradra ér. -


Ülvén a város kapujában,
Az első nap szürkűletén;
A jó szerencsét várta, leste,
Üres tarisznyával szegény!


És rögtön harsány szózatot hall:
'Mit kérsz egy napra?' - s megmered...
»Ez ő: az ősz ember, aki küldött,
S igért álmamba' kincseket...


Ember volt, persze, aki szólott,
Rövid-vastag, ősz és kuszált;
De ez Pál gazdát hítta inkább
S igért neki: - hat polturát!


S addig sokan a térre gyűlnek,
Asszony, leány, suhanc, öreg,
Hogy ott ha kell, szőlőbe, rétre,
Napszámba elszegődjenek.


A kurta polgármester úr is
Odább szállít vagy hatvanat;
Pál bámul... a szégyen, csalódás
Mint éles kés szivébe hat. -


S másnap megint szól a kis ember:
'Hát kend fiam! minek van itt?'
S ő így felel rá: »engedelmet!
Várok, nagy uram, valakit.«


Pedig dehogy várt...! bánta szörnyen,
Hogy ennyire törekedett;
Keserűen átkozta, szidta
Magát, álmát s az életet.


De ha már itt vagyok, bevárom
- Gondolta, - a harmadnapot;
És jaj volt néki; a kis urtól
Annyi piszkot, mocskot kapott.


»Nem vagyok én korhely csavargó,
Szólt a vadász, megkövetem!
Csak egy bolond álom miatt van
Rajtam ez a veszedelem...!«


S elmondta álmát. A kis urnak
Nevettében a könyje folyt;
'Okos ember vagy, jó barátom,
Okos, de senkinek se mondd!'


'Ha az álom beteljesűlne,
Én herceg is volnék talán!
S a Dárius kincsét azóta
Mind a zsebemben hordanám!


Háromszor álmodtam, hogy arra
Fel... fel...! nagy rengeteg terűl;
Bükk vagy hogy is...! nagy kincs van abban,
S induljak el, de egyedűl.


Él ottan egy vadász: Diós Pál,
Lakánál vén diófa van;
Csupán csak a fát kell kivágni,
S tövében három kád arany!


Az apám sem hallotta hírét
Bükknek, Diós Pálnak soha...
Nos földi; kell-e? ott van a kincs,
Neked adom! csak menj oda!'


Igy tréfált a kis ember, és Pál
Egy ígét sem felelt, - hanem
Már-már betelve hitte álmát,
S otthon termett nagy hirtelen.


Reng a kenyértermő diófa,
Az ágak földre omlanak;
Hejh! ha vakot vet a szerencse...
S nincs ott egyéb, mint kő s agyag!...


Hanem nem úgy volt. Meglelé Pál
Mit álmodott, mit keresett;
Fris élet és zaj kelt legottan
Az elhagyott vidék felett.


Gerézdet érlelt a hegyoldal;
Vár épült fenn a bérctetőn;
A zuhatag szilaj folyása
Munkára kényszeritve lőn,


S hol a vastól felszaggatott gyep
Piros-magú kalász adott:
Megtelepült az összegyűlt nép,
S Diós-Győr épült általok.


Nézzétek meg a tájt! - a multak
Romokba dőlt emlékivel;
Holott az emberész hatalma
S a természet csudát mivel.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf