Gyulai Pál: Tisza-vidéki dalok

  I.


Zúg a patak, mind azt zúgja:
Aki szeret, sok a búja;
Zeng a madár, mind azt zengi:
Nem szeret úgy, mint én, senki.


Hallgat patak, hallgat madár,
Ha az idő majd őszre jár;
Mikor jő el az én telem?
Meddig üld még a szerelem?



  II.


Zöld fű között nyílik már az ibolya:
Kék szemedet látom-e még vagy soha?
Ha nem látom, csak tél nekem e világ,
Hervadjon el erdőn, mezőn a virág!


Száll a madár kelet felé sebesen:
Ha szállhatnék én is hozzád, kedvesem,
Megzörrentném szárnyammal az ablakod’,
Tudom, mindjárt kitalálnád, ki van ott.


Ereszkedik le a felhő, feketén:
Éppen olyan bús-haragos, milyen én;
De nekem csak könnyem van, nincs villámom,
Tehetetlen bolyongok a világon!



  III.


«Tudod-e mit, szép leány?
Szeress engem’ igazán!»
«Ha akarnám sem lehet,
Mert a szívem mást szeret.»


«Ej dehogy nem, légy enyém,
Drága gyűrűt adok én.»
«Amit küldöz kedvesem,
A virág drágább nekem.»


«Sok földem, dús palotám,
Oda viszlek, szép leány.
Selyem párna, selyem ágy,
S minden, mire szíved vágy.»


«Mit ér a gazdag, ha vén,
Csak ifjamra vágyom én,
Vele inkább kősziklán,
Mint veled selyem párnán.»



  IV.


Kakukk madár, mondd meg, kérlek:
Mikor halok, meddig élek?
Hány hónapot, hány esztendőt?
Sokat, vagy csak egyet-kettőt?


Sok év miatt nincs búra ok,
Szenvedtem már bút, ami sok,
Egy vagy két év sem lesz nagy baj,
Úgy sem hangzik utánam jaj.



  V.


A szeretőm vár reám,
Induljunk hát szaporán,
Itt a nyereg, siessünk,
Édes-kedves paripám!


Rút az idő, szél havaz,
Életemnek képe az,
De csak tűrjünk, jó lovam,
Tél után jő a tavasz.


Fáradsz, szenvedsz ez útban,
Mit csináljunk, ha úgy van!
Szenvedésünk még többet is,
Én másért, te miattam.



  VI.


Ifjú legény, ifjú leány,
Szerették egymást igazán,
De kőszívű a lyány atyja,
Szegény leányt máshoz adja.


«Látlak-e még, vagy soha sem?
Isten hozzád, hív kedvesem!»
Mond a leány könnyes szemmel,
Édes-fájó szerelemmel.


«Nem esküszöm, de tudom azt,
Tőled semmi el nem szakaszt.»
Mond a legény s utoljára
Csókot nyom a lyány ajkára.


Falu-hosszat nagy vigalom,
Kezdődik a lakodalom,
De menyasszonyt senki se’ lát,
A Tiszába ölte magát.


Tenger nép a Tisza partján,
Kendő lobog ott a fűzfán,
A lyány titkos jegykendője,
Rá ismer a szeretője.


«Nem esküdtem, de tudom azt,
Tőle semmi el nem szakaszt»
Kiált s a hab közé rohan,
Csobban a víz és oda van.


Szeles, híves az éjszaka,
Háborogva foly a Tisza;
Hull a fűzfa-, nyírfalevél,
Összesodri mindet a szél.



1890. 


szozattv


szozat a tiszta hang 2019 marcius 20 puski sandor 1 Rátkai 03 21 drvargatibor drvargaeger l dinnyes NÉE Program 2019 2019tavaszESZTERGOM Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf