Áprily Lajos: A tűz az ormon

Kis esti láng
rokkant a csúcsra távol.
Szakadt szilánk
a hűvös este csillagából.

Valakit ott
a hold álomba ejtett:
tüzet szított,
de gallyat rakni elfelejtett.

S most már remeg,
piheg a lobbanása:
bágyadt, beteg
madárszívecske dobbanása.

Piros szirom
üszkös, fekete ágon,
olyan finom,
elfújná esztendős leányom.

Alvó vadász
vagy bundás kecskepásztor
ott éjszakáz,
de nem tud még a hamvadásról.

S ha felijed s meglátja fenn a holdat:
hulló, hideg
harmattól fázva összeborzad.