Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram júniusban

Herceghalom-Budapest---biciklikerekekként forognak verseink, hajtja őket
az ihlet lelki tájainkon keresztül....

Gazduram
 
Nem találom Istent, ő nem talál engem,
De vajon mennyit keres?...
Nettó…
Pszichoszomatikus getto, a kényszerek mentén,
Ő nem lesz ember, mint ahogy nem leszek szent én,
s minden estén
az ima nem más, mint egy megbocsájtás:
nem tudni ki a jó, ki a rossz,
ez nem olyan, hogy a napnak van a holdja,
nem biztos, hogy az a jó, aki magát annak gondolja…
 
a hitem, a szeretetem az enyém,
egy nyíltvégű remény,
ami nem valós adatokra épül, durva és kemény,
hogy önmagad mentsd a gyermekeidnek megint,
egy fogalom nélküli ősi parancs szerint.
 
kételkedésünk az utolsó, amiben a tudat jelzi, hogy él,
a nyarat nyárrá csak a tél teheti, igen a tél…
lehetőségről írtál Gazduram,
ami minden mondatban benne van…
egy ígéret, amit talán nem váltanak be soha,
a világ érdekvezérelt, önző és ostoba.
 
alkohol, drog, tv - az áldozatok menekülnek
és elmarad a reggel,
szintetikus mérgeikben egy dolog változik csak, a vegyjel.
 
A Titanic és a Challenger az emberiség szimbólumai,
és annyira mai…
 
A viszony a nehéz, mindennel szemben,
erőt kapni beszélgetéseinkben, s írni csak…
Belső világot épít a vak…
Jóna Dávid (2012.05.19)
 
Gazduram
 
Tudod Tőled tanulom
a legtöbbet,
hogy a tengerzúgásban tartsam,
a szigetnyi csöndet,
 
annyi hit van abban amit írsz,
mert ez a szabad akarat,
hogy a forgó lapáton,
a lélek-erejével
  a vízcsepp ott marad,
 
tőled tanulom hitemet, mert
így teljes a világ,
ahogy lefogod a Minótaurusznak
képzelt bikát,
 
kell ez a kijózanítás, a vízsodrással
szembe ahogy néz a lazac,
de tudatunk kezei között-néha
visong lelkünk,mint a malac,
 
nem igazságról szól ez, nem
világlátás,hanem szeretet,
ami a kicsúszó tollban
sem engedi el betű-kezedet.
 
*
 
Versed: hegy, felmászok rá,
ránézek lelkedre,
két világ között ropog alattam
életed-gleccsere,
 
de kiolvadt könnyeidből,
lesz végül patak,
aminek tükrében megláthatod
csillogni magad.

Szentjánosi Csaba 2012.05.19.

 
Gazduram
 
mint az öreg színésznők,
akik időnként régvolt szerepeik jelmezét öltik magukra,
csillámport szórnak hajukra,
rúzst a szájra a félszobányi tükör előtt,
úgy ütik a mikrofon fejét,
mint a szomszéd a csontból a velőt…
 
hozzá a zene már csak bakeliten,
önmagunkat bekerítem
emlékeink hitével, hitünk emlékeivel
dúsítva a küszködő mát,
ahogy a színésznő is,
már csak egy szoba fűtéséhez veszi a fát…
 
a megtört, esetlen elegancia,
a kézmozdulatában őrzi a reflektor fényét,
néhány levél, emlék őrzi a tényét
hogy ő mindvégig színésznő maradt,
a légópincében is, az ostrom alatt.
 
a megereszkedett bőr naponta szembesít,
vajon mit segít itt a hit?
a mellőzöttség: fagyhalál,
olcsó tea cukor nélkül, ezüstkanál…
 
Gazduram, színésznők vagyunk,
a fürdőben fonnyadt test, lelkünkben gyerek,
az elmúlás mementójaként lenni
a legrohadtabb szerep.
Jóna Dávid (2012.05.20)
 
Gazduram
 
Keserű amit írsz,
mint rum nélkül a dió,
reakcióit üti ránk körülöttünk,
a sok rutinozó.
 
Felfordult minden, nem
a hűtő fagy be,hanem a bankszámla,
sötét marad az éj, hiába hordunk
csillagokat zsákszámra.
 
Eladták a holnapot fejünk felől,
beesnek rajta a percek,
nincs szára,hogy múltam-arcára
tegyem, a képkeretnek.
 
Nézem kézfejem-szárnyát,
verdes a papíron,
hegyek fogaiban,hogy élek,
hiába ordítom.
 
Forog szememben a gondolat,
mint kerékben a küllő,
a hold tojása felett őrködik,
egy őshüllő.
 
Bukásunk óriási,pedig nem is harcoltunk,
csak szerettünk,
versutazók mi,egy-egy szó mégis
kilyukasztja a lelkünk.
 
K....va jó verset írtál,
mint hontalan,állok előtte,
úgy vagyok,mint ősöm keresztje,
valaki ellökte.
 
Nem tudom melyik órám fagy el előbb,
szánom kutyámat,
mint a lapon a vonal,
csak két csík marad utánad.
 
Talán csak önszuggesztió a hit,
hogy felmentsem a világot, magamat?
Nem tudom....de lelkemet csak vele
tudom mégis repültetni, mint a madarat.
 
Szentjánosi Csaba 2012.05.20.