Rab Zsuzsa: Egy szál gyertya a megtalált Sionért

Zuhog fehér öregasszonyok törékeny koponyája
homorúan térdelt köveken.
Itt állt apám kilencszáztizenötben
a gyertyahomályban,
egy rongyos katonaköpeny volt háza, hazája,
sötétudvarú bizánci szemek arany keretükből
árvaságát elnézték, befogadták fájdalmát
a többi közé,
és elkeverték honni keserűséggel.
És szállt a füst csörgő aranylabdákból,
mezőföldi avarfüsttel keveredve
szállat a keserű orosz égbe.
Óezüst szakálló pópa
döngette az égboltot: Uram, irgalmazz,
Goszpogyi, pomíluj, pomíluj, pomíluj!
Lefordították magyarra a szentek
 így:
   Hogy a babiloni vizeknél ültünk,
   ott mi nagy siralomban keseregtünk.
Goszpogyi, pomíluj, pomíluj, pomíluj!
És suttogták rekedten a szentek:
   A nagy búnak és bánatnak miatta
   hegedűnket függesztettük fűzfákra.
Babiloni vizeknél, pomíluj!
A szent Sionról megemlékezvén, pomíluj!
Melynél gyönyörűségesb hely nincsen, pomíluj,
       pomíluj!

Uram, irgalmazz!
Az Úr irgalmas, felelték rá a szentek,
de igazán maguk se hitték.
Goszpogyi, pomíluj, Iván, a Rettegett, belesápadt,
       mert látta a vért,
hegedűként függesztettük, suttogott a fogoly,
       mert látta a vért,
Goszpogyi, Goszpogyi, meddig bírja a keserű ég?
Szent Nyikoláj meg Kálvin, Molnár Albert
   és az óezüst szakálló pópa
felhajtották gallérját a vékony katonaköpenynek.

Méhkas illatú gyertya lobog most a többi között
a fogolyért és a megtalált Sionért.
Mellette Iván gyertyája, Borisz gyertyája,
      Dunyása mécse.
Goszpogyi, pomíluj, pomíluj, pomíluj!
Idegenül néz rám a szép, fiatal,
fekete szakálló pópa.

Moszkva, 1976. december