Muraközy Gyula: 00000 Kálvin
Két arca van: az egyik rám mered,
Mint büszke kőszirt nyüzsgő völgy felett,
Lelkünkbe néző lelkiismeret.
Dacos kemény arc. Gránitból faragták.
Tekintete a végtelen szabadság.
Belécsonkulnak gyilkos, balga szablyák.
Századok fölött virraszt egyedül,
Magános, büszke csönd veszi körül,
Lelkén az óriások gondja ül.
A másik arca szenvedő, szelíd…
Hordozza titkon mások könnyeit;
S magányok mély völgyébe rejtezik.
Alázatos arc… Remegő gyerek…
… Amazt mi látjuk, földi emberek,
Ezt csak az Úr, a csillagok felett.