Gyulai Pál: Lethe partján

Hatvan évnél többet éltem,
Sok betölt, mit nem reméltem,
Kevés abból, mire vágytam,
Most fekszem halálos ágyban.
Még egy nap, talán utolsó,
Aztán elfed a koporsó,
Aztán hamar elfelednek, –
Én is mindent hadd feledjek!


     Mintha Lethe vizét innám,
Enyhe szender száll, borul rám,
Világ képe elhalványul
S mint a függöny ha aláhull,
Színpad dísze meg nem látszik,
Senki immár rajt’ nem játszik,
Szív nem búsul, szív nem örvend:
Úgy vesz környül pusztaság, csend.
Nem hallok panaszszót, átkot,
Melyet elnyomott kiáltott;
Ártatlannak síró jaját,
A gonosznak vad kacaját;
Szegény, gazdag bősz küzdelmét,
Ősvitájok durva nyelvét;
Szeretők közt bús sóhajtást,
Megsebezve folyton egymást,
Siralmát a megcsalottnak,
Néma vádját a halottnak;
Lármáját a sok nyeglének,
És amely, mint sellő-ének,
Örvényt készít szívnek, észnek,
Csalfa hangját tettetésnek.
Nem látom rút érdek harcát,
Szenvedélyek torzult arcát;
Tettet a végzetből nőve,
Bánt, erényt egymásba szőve;
Balga reményt, mely sikert vár,
Küzdést, melynek kincs az oltár,
S hova hő vágyak vezetnek,
Unalmát az élvezetnek;
Hiúságot száz alakban,
S mely, mint szent tűz, fel-fellobban,
Buzgalmát nemes szíveknek,
Áldozatját a híveknek.


     Mily édes mindent feledni,
Elfáradva megpihenni!
Nyugtomat hol feltalálom,
Szállj reám, szállj, örök álom!...
Mégis, mégis mit hallok? Neszt,
Gyermekimnek hangja ébreszt;
Mégis, mégis, ím ott látom
Újra egy-két hű barátom’,
Álom oszlik, keblem éled,
Visszahív megint az élet,
S fel-feltűnik hazám képe
Hajnal vagy alkony körébe’,
Vaj’ melyik? Hogy’ tudhatnám én,
Régi rajtunk e kétes fény:
Hányszor hittünk hajnalfénybe’
És süllyedtünk vészes éjbe,
És kétségbe hányszor estünk
S hajnallá vált borús estünk.
Oh magyar! meg nem bűnhődted
Még se múltad’, sem jövődet
S jelen harcát amint vívod,
A Nemesist ki-kihívod.
Nem elég a hont szeretni,
Tudni kell mit, mikor tenni
Érte folyvást, nem hűhóval,
Hetyke tűzzel, léha szóval,
De szilárdan és eszéllyel.
Szembe szállva száz veszéllyel…
Mért innál ábránd borából?
Ébredj, ébredj mámorából
Öntudatra, öntérzetre:
Ne bízd sorsod’ véletlenre!



  1892 


szozattv


szozat a tiszta hang ajovovarosa hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf