Beney Zsuzsa: Rekviem

  1


Harmat a vízen, fényben-homályban
izzó fénybuborék,
ezüstös hártya, tengeri csillag,
homorú hajnali ég.
Sűrű bozótra, rózsaerekre,
sugárzik élete szét,
érzem dobogni, remegni érzem
gyönge kis gyerekszívét.



  2


Két puha talpa összetörődött –
megmosnám lábaidat.
Csillagszemében rebben a pára –
őrizném álmaidat.
Kezed vezetném, megvédenélek –
mért is hagytalak el!
Ki szeret úgy majd, mint te szerettél –
mért is dobtalak el!



  3


Élet, halál áradása
testből a test kiszakad,
széttöri léttelen burka sötétjét
a sziklapatak.
Reccsen a bánya, beomlik a tárna és
megroppan az ég –
egy szál madárdal csillog az égen –
távoli ég.



  4


Valaha fénylett a fény is, a kertek
illata tavaszi szél
meghajló bánat és rebbenő pára
a test, ha él.
Virága hullt rózsa-torzsa, feletted
november keserű füst-köde száll,
nincsen megváltás. Sárba süllyedt szíven
kő a halál.



  5


Egyiknek életadó,
másikat elsirató.
Egyiket virágként fölnevelő,
a másiknak gyomverte temető.
Az egyik test fény-meleg, könny-meleg,
a másik jéggé lett emlékezet.
Ha majd átlépek az iszonyú ajtón,
melyik fiam vezet?



  6


Ártatlanságomért az emberek
városaikból kivetettek,
bűnöm fellobbant tüzén semmivé
porlott a testem.
Melyik sors fáj jobban? Egy szívbe zártan
gyilkos és áldozat.
Néha vak remény lobban: nem is éltél –
talán álmodtalak.



  7


Arcába temettem
arcodat, mindenemet.
Szikkadt földön, köves égen
hol keresselek?
Téged gyönge álma
soha sem kísért?
A hold párkányain járhat –
nem halt meg. Nem élt.



  8


Könnyű kis lélek, a föld küszöbén túl
hová vezettél?
Sem élő, sem halott – a hold jegében
várom, hogy elfeledjél.
Az idő lánca elszakadt a léttől.
Téged vagy gyermeked
vártam, temettem? Szerelmed sirattam
vagy az emlékedet?



  9


Lovaink repülnek és mégis állunk,
nem múlik életem.
Kavics vagyok az áramló időben.
Hamu fedi fejem.
Nincs menekvés. Az évszakok futása,
a hajnal lángja nem feltámadás.
Halálod késén – nem nekem hiányzol! –
kicsorbult a világ.



  10


A fák, a csöndes fák körémhajolnak –
talán ők értenek.
Néma növények, lelketlen virágok
között néha megérzem lelkedet.
Elérem-e a poklok útjain túl
a tájat, hová árnyad költözött?
Láthatatlanul megfeszül a háló
a két világ között.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo