Beney Zsuzsa: Rekviem

  1


Harmat a vízen, fényben-homályban
izzó fénybuborék,
ezüstös hártya, tengeri csillag,
homorú hajnali ég.
Sűrű bozótra, rózsaerekre,
sugárzik élete szét,
érzem dobogni, remegni érzem
gyönge kis gyerekszívét.



  2


Két puha talpa összetörődött –
megmosnám lábaidat.
Csillagszemében rebben a pára –
őrizném álmaidat.
Kezed vezetném, megvédenélek –
mért is hagytalak el!
Ki szeret úgy majd, mint te szerettél –
mért is dobtalak el!



  3


Élet, halál áradása
testből a test kiszakad,
széttöri léttelen burka sötétjét
a sziklapatak.
Reccsen a bánya, beomlik a tárna és
megroppan az ég –
egy szál madárdal csillog az égen –
távoli ég.



  4


Valaha fénylett a fény is, a kertek
illata tavaszi szél
meghajló bánat és rebbenő pára
a test, ha él.
Virága hullt rózsa-torzsa, feletted
november keserű füst-köde száll,
nincsen megváltás. Sárba süllyedt szíven
kő a halál.



  5


Egyiknek életadó,
másikat elsirató.
Egyiket virágként fölnevelő,
a másiknak gyomverte temető.
Az egyik test fény-meleg, könny-meleg,
a másik jéggé lett emlékezet.
Ha majd átlépek az iszonyú ajtón,
melyik fiam vezet?



  6


Ártatlanságomért az emberek
városaikból kivetettek,
bűnöm fellobbant tüzén semmivé
porlott a testem.
Melyik sors fáj jobban? Egy szívbe zártan
gyilkos és áldozat.
Néha vak remény lobban: nem is éltél –
talán álmodtalak.



  7


Arcába temettem
arcodat, mindenemet.
Szikkadt földön, köves égen
hol keresselek?
Téged gyönge álma
soha sem kísért?
A hold párkányain járhat –
nem halt meg. Nem élt.



  8


Könnyű kis lélek, a föld küszöbén túl
hová vezettél?
Sem élő, sem halott – a hold jegében
várom, hogy elfeledjél.
Az idő lánca elszakadt a léttől.
Téged vagy gyermeked
vártam, temettem? Szerelmed sirattam
vagy az emlékedet?



  9


Lovaink repülnek és mégis állunk,
nem múlik életem.
Kavics vagyok az áramló időben.
Hamu fedi fejem.
Nincs menekvés. Az évszakok futása,
a hajnal lángja nem feltámadás.
Halálod késén – nem nekem hiányzol! –
kicsorbult a világ.



  10


A fák, a csöndes fák körémhajolnak –
talán ők értenek.
Néma növények, lelketlen virágok
között néha megérzem lelkedet.
Elérem-e a poklok útjain túl
a tájat, hová árnyad költözött?
Láthatatlanul megfeszül a háló
a két világ között.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf