Puszta Sándor: Magyar táj, magyar aszály
Aszály aszalta bús füvek
perzselt torsa ég
a rálobbant nyár lángjától
lángol a vidék
mint véletlen meggyúlt kanóc
ráng füstöl a por
hűs víz helyett issza s ájul
száz vánnyadt bokor
béres s pórszáj tátog pöröl
csorba fogsora
felhőt marna keservében
lángol a csorda
vak gazdátlan düh csikorog
öklök lengenek
anya vetél bús kalászok
holt magja pereg
mint lappangó lázadás süt
fojtogat a hő
zord sorsunkra ül az ég le
kormos szemfödő
komor ácsolt vérpad a táj
amire az ég
a pokollal összefogva
ontja vak dühét
Dózsa tüzes trónján izzik
rajt lobog a jel
és Werbőczi parancsára
angyal gyújtja fel…
1950