Döbrentei Kornél: Ha majd értem szól

Isten messzehordó szavú ingája lengj, röppenj,
súlyanincs, törékeny lepkekönnyen,
zengéssel bélelt bronzköpeny,
mely ideghúrozta test  is: minden sajdító ütésre
    ezüstömleny
rajt a fény; bimbam-dudoros nyelveddel forrón,
    érdesen amint
a jászollangy tehén nyalint,
horzsold tündöklővé fáradtvérben fürdetett,
feketére pácolt vasdarab szívemet,
meteoritroncs, magasságot már nem lakhat,
emeld fel, napszél-süvítést megédesítő összhangzat;
mennybolt-szegélyig elhanyatló, prófétapróbás pusztán
az idő üres krisztályburkaként csengsz tova tisztán,
nyomodban azúrmaszatos pillanat vánszorog
s a végtelenbe málladó pásztorok
kapaszkodónak leszúrják a kérdőjel-fejű öregbotokat:
tövük keskeny sarjadék-árnyékot lobogtat,
a múlongás szalaggyakorlata, de a Templom múlhatatlan,
tornya dacol léleklényegű kőalakban,
a hit hét szűk esztendői meg nem törték,
s gyümölcsei, a komorrá megérlelt érckörték
hatalmas bizonyságként csüngnek a gyülekezet felett,
rajtuk víz, rothasztó-özönű, tűz, Hirosima-hevű, erőt
        nem vehet.
Vörösborok lét-odázó mámora tűntén, amikor a hajnal
       jézusvére virrad kinn,
a föltámadás gimnasztikájához zsigereket zsendítő
     vitamin
a giling-galang, feloldoz és légiessé lágyul,
de hirtelen szétgörgi koponyámat, gáborároni ágyú,
aztán megint zug-hazát betelítő zúgás,
ajakmorajlással fogadkozó Júdás,
és súlyos mellezihálása balsorsba bágyadt magyaroknak,
évszázadok diadalmas dallama mégis, ütemére
     kitakarodnak
a tatár, török, germán, orosz hadak,
a szabadság-huzatban szomorúsággá hűlt a harag,
napja mögött nemzeti nagyböjt évada lappang,
fejtetőre áll s öblös kondérrá tárul a harang,
kékzománcos kerek ég a fedél,
alatta történelmi ebéddé megfő a dél,
a jóvátételi szükségkonyha
régi dicsőségünkből a repetát ontja –,
de a betiltott harang csöndje
irdatlanabb, mint kovácsműhelyek ádázul zengetett
     tönkje,
férevert némasága sejtekig hatol,
és csillapíthatatlan szól a feltorlódó vérdarabok alól;
hajóvesztő ködben irány s oltalom,
ébren lüktető kolomp a vezérállaton,
– falanxszá összeáll a nyáj, ordas nem támadhat lesből –,
a fakón kong mikor a lélek kigázol a testből,
Bábel tornyát mementós torzónak marasztotta Isten, a
       haragvó,
összezavarván az Egyetlen Nyelvet. Maradt egyetemes
         beszédünk a harangszó –;
ha majd értem szól s testem, a világnak visszakondulni
     béna, földbe tér,
nem sorvadó köldökzsinórként, a mennyel összeköt a
         harangkötél.



Budapest, 1991. június


szozattv


szozat a tiszta hang ajovovarosa hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf