Lányi Sarolta: Dunanéző

Magasból nézek rád, a hídperemről,
Terád, örök víz, nagyságos Dunám.
Mily rég szeretlek! S mi minden vagy nekem!
A Hont jelented, megtalált hazámat.
Voltál nekem a boldogság s a bánat…
Az első honvágy egykor, idegenben,
Gyerekkoromban… Tetőled üzentem
Akkor haza, apró papírhajóval,
Hogy: „Kis lak áll…” – így szállt a gyermekóhaj…


A szívöröm: szerelmem is veled jött
Hullámod hátán, ringó csolnakon,
S én úgy borzongtam, olyan boldogan,
Hűvös habodban úszván Ővele!
Szilaj két karja, tudtam, oltalom…


Egy messzi drága ország délszakán
Sötéten kéklő tenger sós vize
A cseppjeidtől lett édes nekem.
A tenger édes… Te: gyászfekete,
Hisz itthon annyi vér s könny hullt beléd.
Tengersírodban is szeretlek,
Mert hittel tudtam: feltámadsz te még.


Oly szép vagy most! Reménnyel oly tele!
Ahol kicsit tűz rád a napmeleg,
Zord jégruhád is már-már olvadó.
Te jég alatt merészen lázadó,
Te fájdalmat feloldó hű folyam,
Ha nézlek, érzem, nem vagyok magam.


Tavasz lesz, már soká nem tart az árnyék.
Ne halni hívj most. Küldj dolgozni engem:
S mint órjás vízerődból áram, úgy szülessen
Öröm, bár cseppnyi csak – csekély erőmből, –
Ha gépet nem, – kevéske szépet hajt talán még.



 (1954)


szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf