Erdélyi József: Ibolyalevél

Kitelt a tél, árad az ér,
bomló rügyet ringáz a szél.
Sejhaj, ibolyalevél, –
bizsereg ilyenkor a szívbeli vér.


Bokrosodik az ibolya,
fesleni kezd a bimbója.
Sejhaj, ibolyalevél, –
bizsereg ilyenkor a szívbeli vér.


Csordul már a fából a lé,
hogyha szívet vágnak belé.
Sejhaj, ibolyalevél, –
bizsereg ilyenkor a szívbeli vér.


Ki vágott kést a szívembe,
hogy könny gyűl a két szemembe?
Sejhaj, ibolyalevél, –
bizsereg ilyenkor a szívbeli vér.


Tavaszi szél utat száraszt,
minden állat társat választ.
Sejhaj, ibolyalevél, –
bizsereg ilyenkor a szívbeli vér.


Mit is ér, hogy ember vagyok,
ha csóktalan elhervadok?
Sejhaj, ibolyalevél, –
bizsereg ilyenkor a szívbeli vér.
 Jankovich Ferenc: Szántód partjainál



  1


Ki gyermekkézzel szórtam gondtalan
ifjúságomnak harminc aranyát –
megállok most és vallatom magam:
láttam Párizst – nem láttam Baranyát;
láttam Monte Carlot és Avignont –
s mint a játékos, kinek pénze fogy,
riadva kérdem: mit nyertél, bolond?
elmúlt Avignon – itt maradt Somogy.


Midőn Csokonai Vitéz Mihály
megírta itt dorgáló énekét;
midőn lent ült Szántód partjainál,
Tihany felé elmerengetve két
mandulaszemét, már többet tudott –
nem látta Watteau-t, nem látta Boucher-t,
de éppoly szépet, szebbet álmodott –
s lába előtt bölcsőben sírt a Lét…


Lábam előtt a bölcső most üres.
De ébredsz már, s tán megvajúdsz, Világ…
Visszajöttem, szép Újszülött, heves
könnyek között lelkem takarni rád:
ki már közelgesz csúf anyajelek
között, téged hív s téged fél bután
a kín – s a dölyf; a dac s a rémület –
Holnapra talán megszületsz, Hazám!



  2


Ölelj magadhoz százmellű anya,
dombos vidék, ki búsan szenderegsz.
Tán rólam álmodsz lázvert éjszaka,
utánam nyúlsz karoddal s megremegsz;
és holdtakarta álmod éjfelén
rólam beszél a rezzentajku lomb,
barangoló fiadról – óh, felém,
felém sóhajtasz én Dunántúlom.


Szeress! szeretlek! és hallgass reám:
jönnek a napnyugati vándorok.
Földed, füved, vized a lakomán
megfogyott már, de jut még egy marok
nekünk is, kik veretni fegyverünk
messzire voltunk – adsz-e foglalót?
Elhagytunk egykor, hogy majdan legyünk
honunkba megtérők, – honfoglalók!


Én is, ki künn tanultam küzdeni
nagy mesterek fogását bámuló
apród-soron, – most fogom kezdeni:
ifjú elmével tollam forgató;
tollam kivonva fényesröptü kard –
bár ajkamon nem harsan induló:
mégis e jelben fogok győzni majd –
repíts Pegázus, bontott szárnyas ló…



  3


Gyöngypergéseddel ne ragyogj reám
Párizs fölgyújtott ege már te sem!
Isten hozzád párizsi Notre-Dame,
ki bámultad karomban kedvesem;
s ti eldobált, ti karcsú látcsövek,
akikkel kémleletem az Életet –
bujócskás szemű csillagok, tüzek,
régenvolt tüzek, Isten véletek!


Víg éltem elillant hölgyei:
Isten hozzád Croisset, Lisieux…
Engemet már a Bakony völgy hí
és számadásra serkent az Idő –
melynek aranyszemű hálója már
körülfogott, s úgy őrzi majdani
dicső orcám, – sem élet, sem halál
nem fogja róla leszakítani.

szozattv


szozat a tiszta hang sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf