Keresztury Dezső: Mikor Esztergom alatt halálát várta


                                Mit mondhatok? Éltem,
                                Hol bátran, hol féltem,
                                   Kedvvel, búval, panasszal;
                                Hol méltó vadlásban
                                Hol rágalmazással,
                                     Mert egész föld él azzal;
                                Vétkömben röttögtem,
                                Jómban örvendöttem,
                                   S vigadtam az igazzal.
                            /Balassi Bálint szavai Rimai János búcsuversében/


Mit mondhatok még? Lábam büdös csonk,
rossz felcservágta  eves hus, tört csont,
       szívemig nyúl a halál;
éltem, elégtem mind tollal s karddal,
de ki halált nyér hitért igaz harcban
       irgalmat s jó hírt talál.

Hol bátran jártam virtusom hordván,
amim volt, vesztém harcokban, kockán,
       vággyal, pörrel, vitézül;
hol féltem, házam, hazám hogy rámgyúl,
s asszony szemétűl, Isten harangjátúl
       vesztem magam is végül.

Kedvvel mondottam szerelem dolgát,
tettem, köszöntem, mit fortunám ád
       kétszinű ajándékul;
búval, panasszal, mert soha abban
boldog nem voltam, mire vágyakoztam,
       zúzattam vak malomtul.

Hol méltó társak közt kikeletkor
jártam pünköstben, ha sok madár szól,
       fő lovakkal, víg tornán;
vadlásban is én magam nem hagytam,
csak Annám szerzet győzödelmet rajtam:
       hattyu jégben vér-volkán.

Hol csak hallgatnom most már illendő,
mert számadásra vár a Teremtő,
       szavam csöndes, emberi;
rágalmazással már nem vesződöm,
átlépek álnok vádon, lesen, tőrön,
       ha Isten is engedi.

Mert egész föld él, ahogyan élhet,
ki miben kezd, nem abban ér véget,
       Isten veri vagy áldja;
vele foly pöröm jó békességért; –
nem tudja, hol van sem a kerek, kék ég,
       sem tenger morotvája.

Vétkömben én csak véröm vádolom,
mi pokol bennem, ki lát át azon?
       Isten sem, nemhogy magam.
Röttögtem éjt-nap, dühödtem újra,
hálóba estem, belebonyolólva
       eggyül, kiverten, magam.

Jómban ragyogtam udvari módra,
nyíttam: féreg esvén szorítóba;
       elég már világ-járni,
örvendöttem – bár patrónák, szentek
magamra hagytak – mert fölemelkedtek
       nagy őseim umbrái.

Vigadtam vígan, erőm pazalva,
mint lángban levét kiforró nyers fa:
       tettem, versem számadás;
az igazzal én emberül jártam,
ami marad e magam-áldozásban:
       példa, jóhír, semmi más.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 marcius 20 puski sandor 1 Rátkai 03 21 drvargatibor drvargaeger l dinnyes NÉE Program 2019 2019tavaszESZTERGOM Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf