Pethő László Árpád: Honfoglalások
- XLI. fúga -
Nézed hogyan haldoklik a test
hogy málik porrá az álom -
szakadozottá - a láb nyoma kihagy
lásd ott kezdődik a végzet és
végződik a mosolygás - kezdődik
a végeláthatatlan ég - hiszen
végződik a kezdet - végtelenség
ebből kiindulva láthatod a
megszakíthatatlan létezés élét
a leszegett múlt kirohanását
ide az agórára - a prériről a
védtelen vadonból a háromszögek
ötszögek - hasábok - gömbök
végetlen égi párhuzamosságában
mely végül abban a pontban
egyesül hol már nincs létezés
csak kicsordulás - kicsorbulása
a védtelen világ szeretetének...
x
Láthatod a föld(raznyi) kondulást
a koldulást - a szépség véredényeit
az áramlást - az imát a Holdig
a Nap árnyékában - szélben
széltében míg megszületik a fényes-
séges áttörés közted és a levegőben
fulladozó kényszerleszállás után
a hihetetlen harc - a harcolás és
békéje a béke háborujának születése
az örökös mozgás életének porondján
hisz tudhatod: amíg a levegőég
széltében rádfonódik - a lapuló
egyedüllét a hátrahanyatlott hiány
addig a melled magasában fel-
sejlik a kikényszerített öröm -
mert talpig fehérben van a gyász
és fejed búbjáig ér a kikelet -
mely jelzi az újraindulás varázsát
utódaid nyomdokán - a fejed fölött
pedig látszik a szárnyatlan lepke
a suhogás: itt eddig nőhetsz fej-
lődhetsz (az égig) ha magasra
tartott kedéllyel felröppen a fent
és lent éledező áldás - égzengés.
x
Mikor már átszaladt rajtad -
feledve földet - fákat - füvet
felhorgad a dallam az orgona
(illatban) billentyűin táncolva
rézsútosan a tájban fülelve már
íme a megváltó zene füstje -
mert lángja csak később tör
előre és vissza a szürkületben fel-
törekvő párában feketén s fehérben
vibrál szemedben agyadban a fut-
tatott ének - számon tartott éden
hol megtalálod másik éned -
a sebesen lüktető távolodásban
foszlásban - harmat nélküli reg-
gelen ama mezőn hol már
nincsen csengése a szónak han-
goknak csak az ölelkezésnek a
rettenet határán a hátveregető
mindenségben - trombiták hangján
feltámadt ébrenlétnek - fiaim
nekünk később : a hulló csillagok
tüzében jön el a lebegés ideje
addig csak függőlegesen a korral
a kórban s fegyverben a léttel
zuhanva a semmisség ködén át
az ég azúrja mögötti szózattal...
x
Mert a látomások idején túl -
lehorgonyozol zöldedben éberen
hisz itt lent az arány az arany -
az arannyal kikövezett lélek
mely fel-felhajszol a kifizethe-
tetlen rémlátomások honába
a számok - az anyag telhetetlen
létébe űz - míg odakínt felhangzik
a himnusz: "te benned bíztunk..."
szerelmetes világa hogy végzete
lészen a fát bitorlónak - vagy
csak lézengő ritterek hada viszi
tovább a zászlót - a lobogtató
szelet és a benned szunnyadó
látleletet -: ki itt belépsz hagyj
fel minden zenével - lépegess
hátra felé hogy lásd itt minden
távolság közelség és egyben vég
is hol a lélek távolsága szív
szerint mérhető akár a pár-
huzamos világ létező éke a
koronázatlan végtelen - benne
a feltámadt létezés vágya a
befejezetlen újrakezdés vihara.
x
A döbbenetes rájátszásban a
felhők fölötti térben megbicsaklik
a szél is - rákövesedik a Nap
himnusza az agyra - testvérem
lásd: ezt a fakabátnyi létezést
csak úgy lehet tovább vinni ha
a fáról leszedett gyümölccsel te
is visszatérsz az éden kapujába
s a felharsanó kórusban rést
támasztva tovább harsogod a
lét végeláthatatlan küzdelmében
a koronkénti bukást majd emelkedést
s ebben a lüktetésben - kánonban
letelepszel talpalatnyi daloddal és
kiszámolod a rettegés énekét hogy
megtudd ki a kiválasztott ki viszi
tovább a Szózatot és a Himnuszt
ki töpörödik bele a cipelésbe és ki
emeli fel Isten országát - világát
az égen túli szférákba s a meg-
veszekedett mindennapokat ki
emeli - kinek marad a súlya míg
felrémlik a rézsutosan előjövő
alkonyatban a megsejtett mező
és erdő a madárlátta messzeség
a szólamokká emelkedő mindenség.
