Kálnoky László: Automatikus vers
de a kannibálok a szendvicsembert is elfogyasztják
ugyanaz történik az életben is akár az álomban
amely rézhuzallal köti össze a távoli szigeteket
salakot perget markából az idő ez a vak óriás
kit kutyája fehér bottal vezet míg hitvestársam
pogácsát szaggat a tésztaszínű teliholdból
régen halott barátomat látom felvonulni a halottak élén
tiroli térdharisnyában kezében fejedelmi jogarral
mint tamburmajort ne nézzetek nyúlnak ha olykor-olykor
nyúlszívű is vagyok ne lőjetek rám kivéve ha magamat
nyúlánknak tettetve a nyilvánosság előtt nyulatkozom
hájas hasak hömpölyögnek hullámokban felém
verejtékük ízelítőül a levesestálba csorog
egy besurranó tigris az alkonyatban az alkormányzó feleségének
zongorájába húgyozik a madarak ihletadón írógépembe tojnak
a vándorköszörűs erőszakot próbál elkövetni az alvó
porcelánbabán de sajnos nem talál parányi rést sem
a megfelelő helyen ezért hát függőlegesen
emelkedve felpumpálja magát a negyedik emelet ablakáig
a sürgönydrótba fogódzva bármilyen nagy a hőség
a delfinidomár megmártakozik a tengeröbölben
kicammog a partra ágyékát tajtékos szőr lepi
bal füle cimpáján paradicsommadár ül nem tudom
miért hord anyaszült meztelenül is tőrös botot
talán azzal vágja ki bütykeit babszem-formájú
tyúkszemeit és már a fájdalmat is alig érzékeli
szemében hajdani kellemes emlékek parazsával
önmaga létének észlelése egész lényét betölti
kimeri a tengerből azt a kis pohárnyi bort
amit Paul Valéry egyik versében a partról beleöntött
puszta szeszélyből avagy engesztelő áldozatul
a bosszús istenek kiszáradt torkát áztatja vele
máskor a tetőablakon becsorgó esővízből vagy a valeriána
illatú macskahúgyból elégíti ki szomját
minden palackban sötétség honol mint az emberi test
belsejében vagy az esti rét virágaiban miknek szárát
hiába rágjuk nem tüntethetjük el ezáltal
a kék-fekete karikákat szemünk körül az újszülött
fenyegetőn rázza felénk bölcsőjéből az öklét
persze letagadja mire felnő orrunkból és fülünkből
csorog a vér szaga megcsap akár a frissen sütött
kenyéré halott nővérem jön felém akit csupán
fényképről ismerek tíz hónapos kis testével betölti
a szikár szonetteknél gömbölyűbben a bosszantó elméleteket
a verstani szabályokat felkapja a színes kavicsokat
néha fültövön is talál egy-egy mikrobát de az ezüstrókát
véletlenül se veszi célba tekintettel reám
aki a legkisebb kedélyváltozásra is érzékeny vagyok
élvetegebb a külvárosi romházak spalettáinak
repedéseinél a sokat látott kéjenc agglegények
szemrésénél pedig érzéketlen szeretnék lenni inkább
kedvelem az összefüggéstelen mozdulatokat a modern
balettek gyógytornára emlékeztető koreográfiáit
mert hisz veszélyes lehet minden késlekedés őrült
izgalmat okozhat az agyban felgyorsíthatja az időt
siettetheti tagjaink növekedését vérforralóvá teheti
a szuperlatívuszokat izgalmasabbá a langyos vizű
nagybőgőben végzett lábáztatást sietősebbé a legaljasabb
alkalmak kihasználásánál a szemvakító belenyugvásnál
a félistenek eksztázisánál a lovagló-csizmák
mennybemenetelénél érzem tudom egyszer majd ragyogni fogok
központi ívlámpa leszek a legnyüzsgőbb leglátványosabb
hangyabolyban mikor már semmitől sem undorodom de akaratlan
kutatásaim eredményén mégiscsak felháborodom
sajnos eredménytelenül
