Kisfaludy Sándor: Tátika
Négy fal közé zárt a télnek
Szele, hava hidege:
Kedvelt, tisztelt barátom, Nagy!
Im! halljad, egy agg rege:
Tátika – most csak omladék,
S vércse-lakta váráról,
S két fiatal magyar szivnek
Szerencsétlen sorsáról.
Héj barátom! akkor is volt
Valamint most, rosz ember,
Embertársa lehelletét
Irigylő és dúló szer;
Ember, kinek szíve pokol,
Nyelve éles, tüzes kés,
Vére méreg, lelke ördög,
Mindenütt túr, ás és vés;
Ki mérgével felzavarja
A boldogság forrásit.
S vad átkokká változtatja
A jó isten áldásit:
Maszlagokká a rózsákat
Igy teszi a mérges pók; –
Halállá az édes álmat
Igy teszik a skorpiók.
