Dutka Ákos: A versek mindig temetők
Békés, keresztes hantok,
Lármás kínok, víg örömek
Nyujtózkodnak alattok.
Mikor az öröm asszonya
Lejön a szent toronyból,
Vendégem egy-két víg napon,
Büszkén szivembe’ trónol.
Vidám kamasz víg kölykei
Szivem véres harangját
Kongatva, verve szilajon,
A sorsomat kacagják…
Várok… Lesem s ha jön a perc,
Megfojtom sorba őket,
A sok pompás vídám fiút,
Gonosz harangverőket;
S aztán rímekbe takarom,
Pompás, színes szavakba
És úgy hordom halottaim
Az égő ravatalra.
A bánat sápadt lányai,
Ha panasszal gyötörnek,
A kéj mezítlen asszonya,
A gond s a többi szörnyek.
Mind így kerültek csendesen
E pompás ravatalra,
Lelkem kóbor vendégei
Így váltak rímre, dalra.
E versek itt mind temetők,
Békés, keresztes hantok,
Lármás kínok, víg örömök
Nyujtóznak itt alattok.