Bartalis János: Míg meghallja fájó messzeség

A nap száll és én kesergek.
Fagyott mezőkre sötétség lehavaz.
Nincs láthatár... de itt állok
Komor en-világgal –
S mint kicsi barázda
a nagy világba eljutok.

Erdélyi hegy… rög…
Most fölötted szállok.
A bús ugart töröm.
… S ha fáradt igában
estére megtér az ökröm,
míg fa-pajtában
jászolhoz kötöm:
millió kis testvér-fáklya
lobog mellettem.
Világítja köröm.

Régen nem hittem,
hogy majdan az én kezemben is
az ekeszarva vessen lángot.
S nyögő, küszködő mezők közt,
fekete garancson szedjek hírvirágot.

Nem hittem,
hogy egyszer a föld,
a föld legyen tényleges táplálóm.
S abból süssem meg kenyerem,
mit magam vetettem mostoha napon.

Hogy milliók sóhaja legyen kórusom.
Mezők dala: vér és verejték.
S ami híven kiverje: zengő cimbalom,
 –  míg meghallja fájó messzeség.

szozattv


szozat a tiszta hang Sepsikorospatak Gardonyi meghivo Határterületen szolgálnak 2017. 07. 28-29. SZENT LÁSZLÓ arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo