Olosz Lajos: Beomló tárnában
Forró tárna.
Bányalámpa.
Sárga arcok.
Beesett szemek.
Vad figyelés.
Morajok, neszek.
Bujkáló bányalég.
Rebbenő, kék láng.
Valami rázza a földet.
Rengenek a tartó oszlopok.
Sikolt a vészjel.
Esztelen hajrá.
Szakadt csillében vad tömeg.
Fekete füst.
Lehanyatló test kék szemében
kis gyermekek angyali képe.
Halvány derengés tiszta napról,
asszonyról, fiúkról,
kiknek ne ez legyen a sorsa.
Mélységes álom.
Megálló szív.
Semmi. –
Jaj csak lehetne felébredni,
omlott tárnában továbbmenni,
keresni egy nyílást az égre,
lidércből, halálból kiszabadulni végre,
s mélységből lassan földre jutni,
levegőt érezve elébe futni,
véresen, piszkosan, rongyosan visszatérni,
arcraborulni, a legelső rögöt megcsókolni
és szabadon, emberül újra élni.