Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram-augusztus
átalakítják versekké. Ezek a verselemek a mi ajándékaink Augusztusra...
Gazduram
vér és víz
az izzadság-csepp a halántékon,
majd egy újabb folt az ingnek,
katarzis nélküli gravitáció a feltételezéseinknek...
minden tudni vélt bizonyosság annyira nem bánt,
ha van elrugaszkodás... ha a remény itt van,
a szövet úgyis magába ránt
foltomiglan...
Jóna Dávid (2013.07.03)
Gazduram
A toll zsiráfnyaka tekinget
Afrika-forró kezem felett,
Feleségemnek mondtam:
a lélek porába írom le a neved.
Nagyot ásít kezem: mint az oroszlán,
ujjaim: gondolatfogak,
a lap nyelvével betűm:
tiszta feketére nyaltalak.
A házakat a köd, mint a beduinokat
teljesen becsavarta,
a költő a bolygókból: mint Isten atomjaiból,
a Naprendszert összerakja.
Olyan halkak tárgyaim, pedig súgnak,
beszélnek a valóság nyelvén,
Gazduram, minden versünk: Múzsáink
által megfejtett rejtvény.
Szentjánosi Csaba (2013.07.04.)
Gazduram
ma sem tudom mikor volt jobb, mikor lázadtam vagy mikor tűrtem?
gyermekágyi freskóimból szelídültem,
s biztosítóköteleket feszítettem ki az égig,
változtam, mert változnom kellett, egészen a felismerhetetlenségig.
lázasságom, az írás közbeni létezést fonja körém,
házasságom, hogy van élet az írás után,
mint csikóhal az Adria öblében a hullámzás rutin aktusán.
koccanó kavicsok - a hegy morzsáit szórja szét,
az az igazi amit a tenger mos, s a nap éget,
megkövezésünk szimbólumait éppúgy adja, mint Dávid parittyájába a
lehetőséget...
mert kő kövön nem marad(,) a lábujj hegyen
várt illúziók moréna halmazként köröttünk,
minden lélegzethez hisszük, hogy van remény,
életösztön teszi, hogy mint disznó a jégen küzdünk a világgazdaság
gleccserén...
a hazajutás road movie-ján látszatokba szeret bele a test,
miközben pózok póráza barázdált arcot fest,
felgöngyölt útjainkon, száz meg száz epizodista szerep,
kuksolunk a világegyetem gumimatracán, amelyen ereszt a szelep.
sisakrostélyom a halánték dobolását rejti: privát zeneakadémia,
önzésem egyszerűsítve: ráció és kémia,
ösztön és rendszerező tudat a tudatlanságban,
s egy szerencsés halászhajó a szeretet delta torkolatában.
nyilvános rejtőzésem játéka szórakoztat,
csalétek parola, akár még mosolyt is hozhat,
hol a következő olvasására még többet mond a szó,
a költészet az élet kínai balzsamja; mindenre jó!
Jóna Dávid (2013.07.08)
Gazduram
„ma sem tudom mikor volt jobb, mikor lázadtam vagy mikor tűrtem?
gyermekágyi freskóimból szelídültem,
s biztosítóköteleket feszítettem ki az égig,
változtam, mert változnom kellett, egészen a felismerhetetlenségig.”
Én azt láttam, hogy ég-föld gyümölcsében,
feszülök,mint a mag,
Jézus könnye folyik, mikor a bűn
Isten világába beleharap.
„lázasságom, az írás közbeni létezést fonja körém,
házasságom, hogy van élet az írás után,
mint csikóhal az Adria öblében a hullámzás rutin aktusán.”
Igen, a gondolat-hajszálai,
ahogy beleakadnak a tollba,
a lemenő napot a delfin,
ősi mestersége révén átugorja.
„koccanó kavicsok - a hegy morzsáit szórja szét,
az az igazi amit a tenger mos, s a nap éget,
megkövezésünk szimbólumait éppúgy adja, mint Dávid parittyájába a
lehetőséget...”
Kavicsok: morzsaszobrok, a víz-terítőjét
rázzák a szelek,
Dávid,Barátom meteorit-parittyáddal
lődd szét a fellegeket!
„mert kő kövön nem marad(,) a lábujj hegyen
várt illúziók moréna halmazként köröttünk,
minden lélegzethez hisszük, hogy van remény,
életösztön teszi, hogy mint disznó a jégen küzdünk a világgazdaság
gleccserén...”
A világgazdaság gleccserén szöges cipőink
a betűk,lélekig hatnak,
ha kő kövön nem marad is,
ezer visszhangja marad a dalnak.
„a hazajutás road movie-ján látszatokba szeret bele a test,
miközben pózok póráza barázdált arcot fest,
felgöngyölt útjainkon, száz meg száz epizodista szerep,
kuksolunk a világegyetem gumimatracán, amelyen ereszt a szelep.”
Szép: „a világegyetem gumimatracán, amelyen ereszt a szelep”
de ha a térben a fénnyel megtanulunk úszni,
sikerül az éjszakát csillaghálóval
a következő nap partjára húzni.
„sisakrostélyom a halánték dobolását rejti: privát zeneakadémia,
önzésem egyszerűsítve: ráció és kémia,
ösztön és rendszerező tudat a tudatlanságban,
s egy szerencsés halászhajó a szeretet delta torkolatában.”
????!!!!!!.....----hang nélküli jelek üteme,
egy húron pendülünk,mint utcai zenekar,
hiába vinnének el minket….a tömeg
mentőöve tartani akar.
„nyilvános rejtőzésem játéka szórakoztat,
csalétek parola, akár még mosolyt is hozhat,
hol a következő olvasására még többet mond a szó,
a költészet az élet kínai balzsamja; mindenre jó!”
A költészet: orvosok vagyunk, kémikusok,
felfedezők,forradalmárok, geológusok,
A hajótörött emberiség előtt
l e b o r u l o k.
Szentjánosi Csaba (2013.07.09)
Gazduram
Szavakkal öblögetek, forgatom a számban,
kiköpöm, vagy még sem,
fajansz hullámverésben
látni a ma szürrealizmusát,
a napi megtisztulás szokássá vált ritmusát...
vaktöltények!?! - művész úr szíveskedjen...!
dehát gyakran szíves... kedek!
alkonyat-rúzsban bukósisakos adok-kapok,
színezett mámorok örök mozdulatlanságába dermedt tele írt lapok,
sőt, erre önként jelentkezem!
a szavak mérnökeként formálja a jelent -
kezem, a verőéren tartott mutatóujj (imádságaim érted is szólnak!),
még ha néha meg-meg is állnak előtte,
a legtöbben szó nélkül tovább bandukolnak.
az én szöcskéim ugyanazok mint a Tieid,
a város mocska, az őrlődések, félelmek, hiányok csokra engem is éget,
csak így győzöm le egy pillanatra a jelentéktelenséget...
az eredetiség kasztját a hamisítások falják,
gyermekeink csak másolatban hallják
amit élőben kéne,
nincs bennem válasz a szurony-hegyén élők énekére...
a fotel fészkükbe süppedtek, csak tv-n látták a legtöbb színt,
a magánzárkák elektromosan nyílnak, csakhogy már nem vonzó odakint.
ha a bolygónk kering, akkor mindannyian keringünk,
távvezérlésű életünk mirelit örömei hazugságaival,
kis fémdobozba került közben minden heringünk,
egy megyényi jéghegy olvadt el tavaly.
az összkomfortos katlan, akarva-akaratlan mérgezi lányát, fiát,
lakhelyéből készíti fajtája kolumbáriumát..
már érted? a mind egy helyett, mindegy lett...
nyomorult nagyképű gittegylet...
egy punnyadt dinnyén fontoskodó eleve elrendelés,
nekem ez egyszerre sok, és egyszerre kevés.
duzzogva morzézok (hahó valaki! van aki hallja?),
eszem tubusból, iszom porból, én szerencsétlen balga,
nincs valódi választás, csak egy
ámítás, vagy önámítás - de az is egyre megy.
Jóna Dávid (2013.07.24)
