Gaál Áron: Szent István kardja

Mi mindig csodáltunk valakit,
franciát, angolt, amerikait,

utánoztuk, mit nem lehet,
ételükből az ízeket,

napjaik színes álmait,
lelkük másfajta tájait,

szorongásukat, vágyukat,
hogy velük járjunk egy utat,

azt hittük, hogy majd így lehet
üdvözülni önmagunk helyett

más képében, így biztosabb,
mert jövőjük is izmosabb,

sorsuk sósabb, létük édesebb,
a mámoruk is részegebb

a miénknél. Ó, mi balgák,
becseréltük Isten kardját,

dalainkat semmiért,
meséinket, hogy jó lesz mindez,
a hitért.

Örökségünk, ami volt,
a fiókjukba vándorolt,

kaptunk mosolyt és könnyeket,
segítség helyett gyöngyöket,

kézfogás helyett parolát,
zab helyett csak zabolát,

néha egy jó szót, amiért
véreztünk, Hunyadiért,

Zrínyiért, hogy török, tatár
hozzájuk már el nem talált,

lövészárkokért, rongyokért,
Csontváriért, Adyért…

Vonatkerék se volt elég,
hogy magát higgye itt, aki él!

Szent-Györgyi se, hogy lányok, fiak,
gerincére ne medvetalp

taposson, hogy srácok nyakát lány helyett
ne öleljék hóhér kötelek.

Nem volt elég a tank se még,
a tűzoltó, aki lánggal ég!

Szabó Lőrinc, Illyés, Weöres
s annyi még, mind közömbös

a számukra, mind kevés,
előbb az izlandi, előbb az észt,

néger, eszkimó, irokéz,
Marslakó, ha be-benéz…

Nem kellünk nekik semmiért,
amik voltunk, amik vagyunk,
amik leszünk, semmit ér!

Szorongásunkat, vágyunkat,
hogy velük járjunk egy utat,

sose akarták, csak dalunka,
csak Szent István kardját,

csak meséinket, csak hitünket,
nem minket, az Istenünket,

aki bennünk úgy lakik,
mintha lennénk valakik,
s mégis érnénk valamit.


Esztergom, 2000. augusztus

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf