vitéz Somogyvári Gyula: Öreg pásztor: Badacsony
messze, somogyi lankás vidékre.
Előtte: széles foltban a nyája,
sok bodroshátú, fürge birkája.
Néha pipázik s pipája füstje
fehér felhőként bodroz fölötte
s déli verőn, ha süti a nap,
delel a jószág az ég alatt.
Hány ezer éve méláz e pásztor
s nem riad föl e szent álmodozásból?
Hány ezer éve néz át Somogyba,
mintha igézet tartaná fogva.
Csak néha, mikor a nyája riadtan
futkos, torlódik, zúg szakadatlan:
ordít fel ott az a rejtelmes pásztor,
villám süvít a vén karikásból
s zengve, üvöltve kurjantja nyáját,
harsog Veszprém, Somogy s Zalán át:
„Hej, rusnya jószág! Hej Balaton te
csúf, kergebirka! Ugyan mi lelte?!
Hej, aki adta: körbe mán, fordulj,
hej, ki ne fuss ott, szélen a sorbul!”
Három megyén is keresztet vetnek…
verése gyorsul riadt szíveknek…
Harangot húznak… s rebegik halkan:
„Mérges a bátyó! Cudar vihar van…”
Morog a vénség. – Reszket a nyája,
még egyszer átcsap somogyi tájra,
Fonyódon csattan ostora vége
s vakító villám szakad ki véle…
