Vályi Nagy Géza: Falusi nyárest
az estharang imára kong.
Az utca – mint egy nagy folyam –
elnyúlik lomha-álmosan.
Két oldalán fehér keret:
kis házikók fehérlenek.
Az utcasor, a nyárfasor
között – homály leng, száll a por.
Jószág, baromfi hazaér, –
meg-megrebben a denevér.
Az ég a földre ráhajol, –
a végtelenség s csönd dalol.
A menny derengő, tiszta, sík
tükrén – a hold fénykört hasít,
és messze, földi térekig –
ezüstfátyol ereszkedik.
Küszöb mögül, sövény alól
bozontos, kóbor eb csahol.
Kazal tövében árny kuszik,
s halált rikoltoz egy kuvik…
Robotos, fáradt kis sereg
Pihenni tér, imát rebeg.
A mécsesek kialszanak,
s hű nyáját Isten őrzi csak,
S mikor mindenki elaludt:
megcsókolja a kis falut…
