Nagy László: Irtsák ki a délibábot
lakkcipős ördögi násznép mi vagyunk, mi vagyunk,
fejünkbúbján tarajosak, kárhozattól sugarasak –
szemetekbe is sütünk be, igaz-e, igaz-e?
Ránk ferdén ne nézzetek, mi csak tiltott mirtuszt eszünk,
arcunk azért ilyen éles, lehetne csillag is.
Bácsi, maga idevaló de a süveg mesebeli,
ha a rónára kiteszi: igazi hegyorom.
Bácsi, maga ezeréves, csöpp mint apám, csupa sisak,
egészségre a kupicát hajtsa föl, hajtsa föl.
Keresztünket nem hoztuk be, künn a falhoz támasztottuk,
röpködtünk vele az égen, csoda hogy itt vagyunk.
Ím, az alkony kékre mérgül, kigyulladt egy alkoholgyár,
halastó a mennybe szökik, szikrázva párosul,
irtsák ki a délibábot, izzik billió halikra,
bálna nem kell, szál narancsfa játéknak megteszi.
Ablakunkba bika bámul, kérődzik aszája halált,
homlokában piros rózsa, bárd nyoma, szakadék.
Tata, húzza be a függönyt, ragyogjatok hű cigányok,
cimbalomverőn a pólyát, ím a vér átüti.
Szemünk tava a te tükröd, napkeleti betoncsárda,
tüzes kályhád Koca Juli, cimbalom, hegyedű!