Berecz Károly: A fringia

Egy muszka tiszt, s egy víg magyar gyerek
Rakott asztalnál iddogáltak.
Volt már ugyan kedvesb vendége is
Ugy hébe hóba a ház urának!
De már ha itt van – üsse kő –
„Igyék az ur –  itt a jó tokaji” –
S bicskás diák beszéd közben
Kezdék a bort fogyasztani.
És e badar beszélgetés közt,
A nyusztfogásról huszárra tértek.
„Milyen kemény csapása van
A vén huszár kezének!”
„Azt a taréjos réz sipkát
Hosszában is ugy ketté vágja:
Hogy jobbra balra ketté válik
Sisakostól a német koponyája.”
„Tán kardja oly jó?" –  mond a tiszt. –
„Nem a bizon, vitéz uram!
Rozsdás acél, amilyen nékem is
Padlásomon elrejtve van –
S mert ugy hiszem, hogy el nem árul
Ha tetszik, rögtön elhozom.”
S a csorba, rozsdás fringia
Ottan feküdt az asztalon.
Láttára a tiszt jót nevet,
„Patkószegnek sem volna jó –
Mond – ilyen kard már csakugyan
Vitéz kezébe nem való.”
„Mint szalmaszálat ketté vágná
Az én dicső damaszk acélom.”
„Tessék tehát – kardom becsületéért
Én a próbát elfogadom.”
A tiszt hevülten kihuzza kardját
S egész dühvel hozzája vág.
A fringia e vad csapásra
Nagy mérgesen szikrákat ád.
Bámul a tiszt, s haragra lobban,
Mint a villám ismét lecsap.
Csorbát kap a vén fringia,
S a muszka kard – ketté szakad.
Szégyen s haragtól fölhevülve
Törött kardját a földhöz vágja,
És ingerülten fölkiált:
„Velem fog jőni Kamcsatkába!”
S elvándorolt a messze utra
A csorba rozsdás ősi kard,
Rozsdái közt, ez uj honában is
Azt hirdeti: Ne bántsad a magyart!

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo