/Ének a 17. század elejéről a Törökbársony-süvegem nótájára.
A Thaly-gyűjteményből hiányzik./

Ponyva-sátram teteje,
Kilenc menkő üt bele.
Én vagyok az ereje,
Hős legények eleje.
Pusztán áll a sátorom,
Nincs ünnepem, nincs borom.
Kuruc, labanc ha támad:
Csak én védem a várat.
Ponyva-sátram mégis áll,
Minden vésszel szembeszáll.
Hej, sok szegény szereti,
Templomának nevezi.
Kuruc, labanc egy nekem
Egyiket se szeretem;
Elviszik az asztagot,
Adnak érte maszlagot.
Kuruc, labanc: úr-dolog,
Várnak rájuk bő torok.
Bármelyi az, ki nyeri,
Csak a szegény éhezi.
Bármelyik a győztesebb:
Szegény testén van a seb.
Ő fizeti sarcukat,
Békéjüket, harcukat.
Koldus Ferkó, sógorom,
Te vagy az én rokonom.
Egy a sorsunk: ez a faj,
Egy a nyelvünk, ez a: jaj.
Jaj-testvérek, halljatok:
Ha egy harcon meghalok,
Süssetek meg engemet,
Csapjatok nagy ünnepet.
Egyetek meg engemet:
Én leszek a véretek,
Leszek belső váratok:
Én leszek az álmatok.
A jaj-egység én leszek,
Minden korban én teszek,
Minden lábban dobbanok,
Minden szívben robbanok.
Kuruc, labanc elszalad,
Rátok is süt majd a nap.
Kaptok húst, lágy kenyeret,
Jó bort és sok gyermeket.
Rám is csak gondoljatok:
Szép dalokat mondjatok,
Víg táncokat ropjatok:
Én majd fenn kurjongatok.