Csighy Sándor: Gyóni Gézához
hozzásímult, megölelte,
rokon lelkek a lelkeink, –
mind a kettő költő lelke.
Mindkettőnek egy a sorsa,
vad viharban énekelni,
fénylő napot ritkán látni
s ágy nélkül feküdni, kelni.
Vérzivatar, gránátbőgés
ihlette meg a te lelked
és az a sok bánatos könny
mi a rabszemekből pergett.
Mikor véres csaták dúltak,
te rab voltál, és én szabad,
lelked azóta szabad lett
és helyette enyém a rab.
Engem ihletnek a könnyek,
rab magyarok síró jaja,
felém fúj minden gyászfelhőt
csonka földünk bús sóhaja.
És dalolok szüntelenül
visszhangjaként a lelkednek,
míg a szabadság virágát
magyar földön nem leltem meg.
Lelkedhez símult a lelkem,
megcsókolta, megölelte,
árván repdeső két galamb
egymásban a párját lelte.