Lendvai István: Hazám, 1919

Homlokodnak sújtanám parittyám köveit,
de dühödt kezem íme lehanyatlik,
s még haragom tüzén is szánlak,
szánlak, rongy hazám, –
céda lettél te, szegény anyám,
és gyüge majmoknak adtad
isteni melledet. Ó szegény, ó balga
némber, ilyet szédülni
aranyfelhőkből ilyet zuhanni
királyi ágyról, ilyen csodákat adni
cédaságra! Csavargók
sárija lenni, piac csúfja,
komisz pálinkák részege, trágár
utcabolondja lenni, míg a poklok
tönkölye el nem gyúlad benned,
s árokszélen
bogáncsok, tetvek közt elnyúlasz
utolsót rúgva, vacogva,
nyálzó szájjal, –
ó, én fejedelmi édesanyám!

De szánlak, szánlak, s régi menyegzők
aranyvirágos fátylaival födözlek,
Isten elől is eltakarnám
mocskolt fejedet s a csúfolóknak vágom
parittyám köveit, szájukon
sebesre zúzom a torz vigyorgást
és kevélyzokogva szertekiáltom:
»Ez az asszony az én édesanyám,
s ha nincs fia több, én állok érte!«
És szelíd szavakkal, édesbúgva
elcsalogatlak:
ó, gyere szegény te,
majd szívemen kialszod e szörnyű álmot,
könnyeimmel a hajadat megmosom,
szemedbe visszaigézem a régi sugárzást
és ha kínjaid összetiloltak, csöndes szóval
tegnapi arcod felbabonázom
az éjféli Holdnál s mondom néked
a pusztai hűvös csöndet,
méla vizekről szólok, ódon csillagaidról,
mondom a fehér gulyákat,
a kolompok őszi búját,
arany Napúrfi szerelmét
bíbor hajnalokon s az ősi titkok
kupolás, messze délibábját, mondom
a barázdák langy szagát
a tavaszi esők délelőttjén, s a búza
fülledt tömjénfüstjét
Úr-napi dél melegén, és mondom
a zengő dáridókat, jó paripák
világtaposó patáit, mondom
nagy szeretőid döngő mellét,
a régi csókok víg viharát beszéltem
néked, a kürtök sárga förgetegét
idézem, lengő zászlaidat,
s a régi miséknek harsány énekeit,
s mondom a keserű tárogatókat,
a megőszült mécsek bólogatását
epedőinek búsult virrasztóján,
a néma eskűket a bitófák nyirkos
reggeli útján, börtönök sóhajos penészét,
holtak hazavigyázó szemgolyóit,
örök diadémod minden vérrubintját,
minden kincsedet, te ékességes!

Felöltöztetlek
a boldog Mária kék selymébe,
a hajadba fehér akácot tűzök,
a szemedben a szoptatásnak mosolya bujdos, –
felszépítlek
s aranygyűrűkkel, új nyarakkal eljegyezlek,
s ha szerelmesed már nincsen méltó
és minden nyaraid holtraégtek
és elapadt anyai melled:
s a gyász feketéjét rádterítem
s leszel a bánat tiszta nagyasszonya,
özvegyi kezedet csöndben csókolom
és holtig én leszek dajkád,
útolszor is eldalolom altatódat,
s drága fehér gyertyákat gyújtok,
megünnepelnek a puszta csillagai
és szebb leszel minden halottaknál –
         gyere haza édesanyám!

szozattv


szozat a tiszta hang Meghivo Horvath I. NET re freedomforeurope attila LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf