Sárközi György: Genezis
S nehéz ködökben úszott a sötét ég.
S a mélységek fölé óriás, sötétkék
Drapériákat gördített az Úr.
A tenger új ezüstje villogott,
A földnek még habos volt barna melle,
S lombos fejét már kis fácska emelte
S a sárból ütköztek szagos füvek.
Sürgött-forgott a csillagmilliárd, –
A tágas égen helyüket keresték;
Két főcsillag a reggelt és az estét
Jelezte szemközt, – szétfoszlott a köd.
S a kék-ezüst tengerben gyors halak
Úsztak, bámulva dülledő szemekkel,
– Amint fordult az este és a reggel, –
S fölrebbentek az ékes szárnyasok.
S komor vadállatok nagy léptei
Döngették már az ismeretlen tájat,
Horkanva állt meg némely furcsa állat
S ormányt csóválva távol zajt figyelt.
…És végre lomhán megmozdul a sár.
Isteni ujj kavar, gyúr, épít, formál
S kemény tagokba áll a könnyű por már,
Mezítelen ember emelkedik.
Bámész szemében még nincs értelem,
Csak lassan-lassan járja át a lélek,
A szája mozdul, örvendezve éled,
Ezer csodát csodál maga körül.
Ádámi sorsából még mit se sejt,
Hogy verejtéket hullat majd a rögre
S az eljövendő unokák örökre
Aratják a bogáncsot és tövist.
