Petőfi Sándor: Fürdik a holdvilág az ég tengerében...
Méláz a haramja erdő közepében:
Sűrű a füvön az éj harmatozása,
De sűrűbb két szeme könnyének hullása.
Baltája nyelére támaszkodva mondja:
»Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra!
Édes anyám, mindig javamat akartad;
Édes anyám, mért nem fogadtam szavadat?
Elhagytam házadat, földönfutó lettem,
Rablók, fosztogatók közé keveredtem;
Most is köztök élek magam szégyenére,
Ártatlan utasok nagy veszedelmére.
Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,
Örömest itthagynám! de most már nem lehet:
Édes anyám meghalt… kis házunk azóta
Régen összeroskadt… s áll az akasztófa.
(Pest, 1844)
