Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram-április
Gazduram
Néhány semmire kellő: felhőtologató szakvizsgával
alul csiganyálas, felül reprezentál…
mint egy old-spice ügynök, a történelem meg ismétel,
ez így pontos!
én mint egyén vesztem el – de ez kis tétel –
nem vagyok fontos.
hinnem kellene, de nem megy…
a kormányabrak
adagolt…
Jézus története színezőben,
vagy a Grál, sorozatra darabolt,
a média felszív, eltüntet,
most mondjuk le a tv előfizetésünket…
Jövő héten együtt tanítunk majd. Várom.
Az órákat az alkotói létmód dicséretére szánom.
De vajon jól készítem-e fel őket, amikor a bulvárban a pénz, a látvány,
két fenyőgyantába szorult zárvány, mondja majd hitét,
- ehhez barátságunkat tálcán viszem… -
és csak mi hisszük, hogy van még tét,
pedig ez már eldőlt, úgy hiszem.
Jóna Dávid (2013.03.06)
Gazduram
A tavasz puhatolódzik,
a párkányra ül a délután,
terpeszkedik a felhő az égen,
mint a pasa Budán.
Én melegítőben itthon,
fészkelődöm a kispadon,
míg kint, széllabdával játszik
virágfejű- csapatom.
A csönd: lassú várakozás
a végtelenre, magamat vontatom,
a függöny szoknyája fellebben,
a táj szemérmét mutatja ablakom.
Mint az áram két vezeték között,
szikrázom versemben,
hogy ég-föld kagylóhéjába,
a könny-gyöngyét elrejtsem.
Szentjánosi Csaba (2013.03.08)
Gazduram
Ha festenél inkább Gazduram...
hol lélegzésedet festékek mérik,
színek egymást kergetik, s beérik.
ahogy mókusszőrrel simogatnád őket,
az élénkeket, az igazságtevőket,
megmutatnád a pasztell vászon álmait,
finom borzongásának krémes árnyalatait.
Munkahelyed nincs, hogy ne zabáljon fel az alkalmazkodás,
mely mérgezne is talán vérig,
az Orientet is szürke sorompók védik,
mint dölyfölt világunkban Téged,
az utadon végestelen végig
- állomások váltóival szabdalt sínvilág ami,
a talpfáit eladva önmagát fosztja ki.
rímtörténet ez, hajsza - benne hegekkel teli ábrázatod,
hol görbíti szavak szerint a napját
mentségét szolgálva a kifinomult káprázatod,
mint izgatott gőz, ahogy emelgeti lábas-kalapját.
a disputánk, úgy fungál, mit egy árok,
csak nagy néha szivárog,
de rejtjük, tapasztjuk, foltozzuk a rést,
egymásnak festjük le a napi szemfényvesztést,
az illúziót,
a festéket és szót
használva mindegy is, úgy hiszem,
a lényeg hogy lelked hozzám elhozod,
s hogy az enyém hozzád elviszem.
Jóna Dávid (2013.03.13)
Gazduram
Mikrovilág, makrolélek,
mint kis virág---a tavasszal együtt lépek.
Házad ajándéka az ajtó, az ágy,
kertedben hozzád fut minden faláb.
Asztalon vaj, szalámi, paprika,
a pillanatot az órának el kellett kapnia.
Mini- stadionok a tányérok, vacsora,
hogy ott lehettem veletek: ez maga a csoda.
Beszélgettünk--de életünk vallott rólunk,
árnyékainkat a földdel el kellett hoznunk.
Könyvespolcotok előtt pihent a csend, mint kutya,
csóválta farkát a fény, szájában könyvjelzők- zoknija.
A virágok: szétnyitott tenyerek, ilyen a lelkem,
k ö s z ö n ö m, hogy szívetekről ehettem,
hogy a paplan-pillantásába zárt engem,
Gazduram, Múzsáinkkal táncolunk a versben.
*
Az éj nagy pizsamáját magamra húztam,
otthonaink közé, a hold-alagútját fúrtam.
Szentjánosi Csaba (2013.03.13)
Gazduram
a hátul kullogóból elöl járó (elöljáró) – ez a politikai rotáció,
van akinek a pálya lejt,
a demokrácia ígérete – egy lefagyasztott petesejt.
a hatalom mániások helyett
a feladatban gondolkodók kellenének,
a hivatkozás az elképzelés legyen,
ne lejárt eszmék régvolt szellemének
újragombolása a Kálvária hegyen…
a tét, lehet-e még a józanész dicséretét
az érdekekkel szemben felállítani,
lehet-e még az érdek sáncok mögött egyáltalán látszani,
s a közösséget szolgálni, tevőlegesen,
a jelenlegi irányhoz képest merőlegesen…
Herceghalomban láttam, a szándék mennyire lehet mérgezett,
a hatalom gyakorlása már nem a másikért való,
csupán csak öncélú élvezet,
hogy miért lehet? - nem tudom, talán a tömegdemokrácia szüli,
az egész szánalmas színjáték, tehetségtelen és következménynélküli…
Jóna Dávid (2013.03.23)
Gazduram
Szivárványnyakörv a vihar kutyafején,
szétszakadt esőláncokból rohan a felhő belém,
én leülök egy kis székre, amit kint felejtett a gazda,
hogy megsimogassam a kémény füstszakállát, hagyja,
körülöttem tócsák, elázott bokrok dőlnek össze,
leborulok, mint az alkony Isten előtt a földre,
ingem nincs, már csak csapkodó vitorla,
a házból a fényt a remény nekem kihozza,
messze vagyok a politikától, megszűnt minden hatalom,
vacogó fogaimmal, számat új szóra faragom,
lejött az ég plafonja, elérte lelkemet,
itt volt demokrácia, ahogy minden egybe lett,
törvényen kívüli lett a világ, törvényen belüli az ember,
megmenekült az, akinek kezében nem volt fegyver,
álltam önmagam előtt, csak Isten tudta ki vagyok,
szálltak üdvözölve a varjak, mint feldobott kalapok,
futkostak a fákon a mókusok: fényes szalagok
Szentjánosi Csaba (2013.03.23)
Gazduram
Isten tudja…
a feldobott kalapot elvitte a böjti szél,
visszatámadott a tél.
tudod Gazduram, nekem a politika nem más,
mint a közösségért való lét,
de hiába nézek szét,
ez ma igen ritka, nincs misztikuma, mágiája, titka,
csak a valóság az érdek…
ne fogadd el, de értsd meg, kérlek!
Te ismersz, a felelősséget komolyan gondolom,
a politika ködmönét újra és újra gombolom,
mert hitünkbe kapaszkodunk mindketten,
és össze kell raknom, amit az imént szétszedtem.
Jóna Dávid (2013.03.24)
Gazduram
Gazduram, tudom!
Láttam a kocsiban arcod profilját,
ahogy az utak, hogy élni lássuk őket,
mozgásodat beszívták,
láttam, ahogy fejed billent, mint a föld,
hogy legyenek politikai évszakok,
parlamenti székfogaid alatt,
országnyi mosolyod, most is kanyarog.
Láttam, hogy ahogy a hősök létre hozzák
a nép lelkében az igaz mesét,
az úton váltótársaid autójukat-
ugyanabba a fokozatba tették,
tudom barátom, mert ahogy a percek hiába esnek,
nem temetik el a múltat,
a házak belső tüze kémények-orrlikaiban,
nem hiába fújtat.
Szentjánosi Csaba (2013.03.25)
