Sajó Sándor: Prohászka püspök halálára
Szava még láng volt: zengő hit, remény,
S bús döbbenéssel megcsuklott a hangja
S ő elfeküdt az Isten tenyerén.
Virágos kőszál: eszmés tiszta homlok,
Apostolajkú Isten-harsonás:
Szent őrhelyén a Végtelenbe omlott,
Mint égbe röppent földi lángolás.
Élő hitével szent ihletre lázadt,
Sötét vadonban gyermekként dalolt;
E szárnyas szépség, e szelíd alázat, –
Ó, ez valóban Isten papja volt!
Immár a szent harc leghősebb halottja
Isten trónjára hajtja homlokát; –
Egy sír körül egy nemzet áll zokogva
És égi jelt vár, – tán egy uj csodát…
/1927/
