vitéz Somogyváry Gyula: Európa trónusa előtt
Bár ítélkeztél irgalmatlanul.
Bár vasraverted bátyánk és öcsénk
s poroszlót állatsz hugunk tömlöcén,
bár fegyvert fogsz a félénk napsugárra,
mert ránk is vetné melegét az árva
és rábődülsz a szélre: Állj! Ki vagy?
mert hozzánk küldi őt az alkonyat;
hát halljad meg, ha volna benne kedved:
a megtiprottak mégis énekelnek!
Mert énekel az ajkunk és szemünk
és énekel sok tátogó sebünk
és énekel a levágott karunk
és égig ér e kínbólnőtt dalunk,
Heródes úr az új élet dalol!
S bármit tegyél, többé nem nyughatol.
Füled befognád? Mit érnél vele?
Belédsikolt a torkunk éneke,
falon, páncélon áthatol e dal
s velőthasítva ér a szívedig
mert harsogni és vádolni akar!
Riaszt e dal? És félsz tőle nagyúr?
Hát ints egyet és ellenünk vonul
ezer halálgép, szuronyrengeteg
s mi pőrén állunk, nem vívunk veled,
hát fojtsd belénk e szörnyű éneket!
Vagy nem lehet? Európa-úr te sápadsz?
Hát énekünkre nem sortűz a válasz?
Hát érzed már, hogy minden hasztalan,
hogy énekünknek szárnya, lelke van,
mely túlzeng mindent; jajszót és halált,
mert rögfeletti értelemmé vált?
Te már tudod, hogy ajkunkon e dal
nem emberszó, mely némaságba hal,
nem emberének, melynek vége csend,
de ige, melyre minden visszazeng,
a föld, a víz, az erdő és a rét
rázúgja Isten örök énekét:
az igazságét és az életét!?
Vacogsz nagyúr? És sápadoz a gárda?
Agyag-Cézár vagy bálványtrónuson?
Sápadj! Mert néha nagyobb hatalom
egyetlen dal, mint százezer szurony.!
/1934./
