vitéz Somogyváry Gyula: Anyám én elmegyek
Szánom és bánom minden könnyedet,
mert az én vétkem, ha miattam árad,
de lásd anyám: a véres kard üzent,
hallod, édes, a búgó trombitákat?
Ne sírj anyám, hagyjad a könnyeket,
anyám – én elmegyek!
Szánom és bánom minden könnyedet,
mert az én vétkem, ha miattam árad,
de látod, édes, ha most nem megyek
– mikor a szívem súgja, mit tegyek –:
holnaptól kezdve üznének a vádak!
Vádak, amelyek önlelkemből kelnek…
S hallgasd anyám: az utcán énekelnek
s vonulnak zengő, ifjú ezredek…
Anyám engedj, anyám én elmegyek!
Az én vétkem, ha könnyed értem árad
és százszor jaj most épen énnekem,
hogy új kereszttel terhelem a vállad
s magam fonom meg szelíd fejeden
a vérfakasztó töviskoronát:
mikor e zengő, hívó trombitáknak
úgyis adtál már fiút, katonát.
Mégis anyám, oldózzon ölelésed!
Tudom, hogy ezzel újabb szenvedések
özöne hullik miattam reád,
vihar van… nézd: a határszéli fák
küzdenek minden rostjukkal a széllel…
Ne sírj anyám, engedd, hogy én is menjek,
s erősebb lesz a fa egy kis levéllel!
Ne sírj! Ne félts! A fegyver könnyű lészen,
de szörnyű súly lesz rajtam a te könnyed.
Ne húzzon vissza édes ölelésed,
bízzál anyám és mindjárt minden könnyebb.
…Eredj édes, meglásd, hogy visszatérek
és visszatér majd mindegyik fiad,
csodás erőd van néked, jó anyám,
hiszen a lelked csupa áhítat.
szent imakönyv, amelyből Isten olvas,
ha búsítják világok s emberek…
Megvéd majd engem imád, mint a páncél,
engedj anyám és bocsáss meg nekem
azért, hogy elmegyek!
/1914. augusztus/
