Keresztury Dezső: Valaki tenyerében

Sokszor nem tudtam, mi derül
   ki végre sok titok közül
      meglepetésül;
valóság lesz a képzelet,
    vad csatazajra ébredek,
       harcban ész nélkül;
belezuhantam, visz az ár,
   mihez, mert kell, okot talál,
      hogy fennmaradjon végül

a gyötrött test, mely elveti
   eszméletét: nem kell neki,
      mert csupa vér már;
visszaájul, vagy kirepül
   a fénybe vagy alámerül,
      sűrű, kövér sár
nyeli; új törvény dobja ki,
   új áramokba hullani,
      hol más fény, más sötét jár.

Kérdezhettem, hol is vagyok,
   mit is tegyek, mire a sok
      esély, hisz látni
néhány lépésre ha tudok,
   sodrások, labirintusok
      szédületében bármi
várhat, kő, iszap, parti rét,
   s rámveti háló-végzetét
      angyal, ördög, akárki.

Sokszor éreztem: vége van,
   megölnek, elvesztem magam,
      s mindig túléltem;
sokszor éreztem: eltűnök,
   s a nap mindújra kisütött,
      valaki lenyúlt értem;
mindig úr lett a vadakon
   valami nagyobb hatalom,
      s elfértem tenyerében.