Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba - Gazduram- december
nálunk nem alusszák téli álmukat....
Gazduram!
a hegy koponyája
a búbján kopaszodik már,
a kis patak – folyik a szirt nyála,
szikla-orra kopár…
homlokán egyensúlyozik a vár,
nem akármilyen mutatványt ad elő,
a völgy-gribedlijében telepített erdő – paróka,
alagút szájában vonat fogkefe jár.
a hegy oldalán acélszürke festett tincs, szerpentin,
hajtű-kanyar…
hosszú haja ezerszínben pompázó avar.
Jóna Dávid (2013.10.23)
Gazduram
Barátom, a tollam: sétabotom,
gyere, odaadom neked,
akkupunktúrás pontjain gyógyítsuk meg
vele a hegyet,
költő-jetik vagyunk, úgy élünk ebben
a világban, mint suhanó árnyak,
mondd, belőlünk miért csak
lábnyomokat látnak?!
A fák: óriás betűk, elbújunk bennük….dehogy is,
a hegy: csenddobogó,
onnan nézzük, hogy versenyzik - hogy a tengerhez
jusson- két folyó.
Gazduram… (a hegy: kúp a végtelen fenekébe),
mert kit érdekel a Mindenség fájdalma?
Mikor szegény, Tejút-beleit összecsavarja.
Szentjánosi Csaba
(2013.10.23)
Gazduram!
mert van, hogy nem elég a csend sem, hogy belülről nincsen…
mert, hogy dézsában fürdenék néha, mezítláb járnék aznap, és szabadon állítanám a sorköz távolságot az igaznak, és duplán szórnám a mákot – gondolom;
a világot egyensúlyozná a homlokom.
hasonlatom egy acélingre sem elég, mint a bort, az okokat fejtjük,
gesztenyéinket, tobozainkat, színes leveleinket gyűjtjük, kidobjuk, újakat
hozunk, ábrándozásról ábrándozunk, belevetjük mag-unkat a fél-telekbe, mert jók a
verseink lelki élvezetre.
fogadják is, nagy szemű eső jéggel, egy kapuoroszlán érdeklődésével,
kényelmes nyárson tartott középszerűségek, a közöny tábortűzében Veled
együtt égek (el), minket leköt az árnyék és a fény, a kortárs hátat fordítva mozgalmi dalokat énekel, hisz erre van igény, tűzön-vízen át, a számlatömböm viszem át,
győzelmes idény… azt markolássza.
Jóna Dávid (2013.10.24)
Gazduram
Nemcsak nekünk fontos a vers,
a versnek mi is fontosak vagyunk…
Nem azért írok verset, hogy eszköze legyen életemnek,
mikor írok: élek—és akkor más nem számít….
Rajtunk kívül hány emberi lelket fogdos össze a társadalom,
néha kiszáradó folyók vagyunk….de a tenger hívása van bennünk…
A szó: a csöndajtó nyitása, két világ fényét látjuk így
Én érzem mikor a kocsiban zörögnek velem a betűk, mikor
a napfelkeltében párolognak, mikor az esőben a csatorna halántéka
alá szorulnak,
mintha az irodalom oldalkocsijában ülnénk…de nélkülünk nem tudna
a magyar nyelv egyensúlyozni….
Föld alatt vagyunk, mint a kút: de legmélyebben ezért belénk tud
nézni az ég…
A vers nem vigasz, nem, nem----minden költemény GYŐZELEM!
Mi igazi krónikások vagyunk a lelkiismeret-királyságában!
A vitorlába beletörüli szélarcát égtájunk.
A lapokban megjelenő versek: sokszor kifogott halak, mi még
mindig úszhatunk…
Gondolatom láthatatlan kenyerének megtört morzsája a pont.
Betűútjainkon, soraink- sztrádáin sokan közlekednek,
és Ők jó utasok…
Szentjánosi Csaba
(2013.10.24)
Gazduram!
mindkettőnket ugyanaz bánt, tudom…
találkozunk „betűútjainkon”
ugyanazon pocsolyákba lépve, ugyanazokat a kört futom,
majd eléd hozom, van, hogy belőled táplálkozom…
ilyenkor átadom a kormányt, Te vezetsz, akkurátusan, lassan,
csukva a szemem, hallgatlak, az utolsó gyalog a sakkban
a remény:
az általunk írt gazduram-regény.
nem lehetek én ők, és ők én,
a fürtök rajta maradnak a tőkén…
s ott fonnyadnak el,
az ember nem takarhatja le a lelkét csak a szeretteivel…
Jóna Dávid (2013.10.24)
Gazduram
Igen, mindkettőnket
ugyanaz bántja,
hogy de sokszor nincs
versünknek papírruhája,
Igen, mindkettőnknek
ugyanaz fáj,
hogy Afrikából származunk,
a gólya mégis tovább száll.
Igen, mindkettőnket mindennap
ugyanaz éget,
hogy akikre vigyázunk,
az mind ellenünk béget.
Igen, már egyikünket
sem az bántja,
hogy miért marad
légzsák nélküli a Skodája.
Szentjánosi Csaba
(2013.11.07)
Gazduram
4-napja utazik hozzám egy vers,
4-napja csöndben vagyok,
este van, koromsötét,
a lap ablaka mégis ragyog?
4-napja messze járok,
4-napja elkerül a világ,
4-napja hiába keresnek,
nem találnak a statisztikák.
4-napja nincs 4-napja,
ez csak az idő aktusa,
ahogy a csend dallamára jár
az óramutató taktusa.
4-napja ülök a világ szélén,
4-napja, mint a kacsa nézem a tavat,
betűesőben, ázott szavakkal,
Radnóti verse hozzám tapad.
4-napja nem tudok írni,
4-napja nem tudom, mi az írás,
Te tudod barátom milyen,
mikor csak a falra firkálsz.
4-napja áhítat van bennem, rend,
4-napja új nyelvet tanulok,
4-napja vedlem versbőrömet,
talán magamból kijutok.
4-napja látom: a versek a lélek
röntgenleletei,
4-napja csak lélegzem,
nézem- a vessző a pontot, hogy szereti.
4-napja nem csinálok semmit,
hogy végre tehessem, amit Isten akar,
4-napja óceánnyi dalt írtam,
míg a csend hulláma, mindenki elöl eltakar.
4-napja látom amit nem írtam meg,
4-napja hallom, amit olvasóink mondanak,
4-napja térdepelek mindenki előtt,
hogy átöleljenek a kimondhatatlan szavak.
Szentjánosi Csaba
(2013.11.13)
