Rakovszky József: Egy nagy vers
hatalmas, ősi ritmus.
Ég s föld belereng,
mikor sorait szavalja
a Sátán és a Krisztus.
Rím rímre cseng,
mint a csillagszerenád,
s röpül, száguld a dal
ezüst holdakon,
gyémánt napokon,
ködfoltokon át,
meg túl a te tejúton,
és itt lenn
e bús rög fájdalmas ölén,
ahol mint parányi fény,
körömet én is befutom.
Példásan záró sorokban
mindenütt ős rend muzsikálgat.
Oh csengő-zengő végtelenség,
hatalmas vers, csodállak!
De Te Mester,
kinek a nevét nem is tudom,
ki tán egyszerű vándor vagy
a föld porában és a tejúton,
ki magad nem rohansz,
de sohasem késel,
s dalolsz, verselsz
ájultszép örök zengéssel,
mennyire nagy vagy,
nagy, hatalmas,
végtelen költő, diadalmas,
kinek ha kedve lángra lobban,
csoda csendül a csillagokban,
szerelmet szül a szív a szívnek,
s fáradt költőket föld porából
ihletszárnyak az égbe visznek,
hogy ők legyenek
a betűk és a pontok,
ha nagy versedet
Mester, kioltod,
ha felzendül az ősi ritmus,
és ég a földdel összecsendül,
mikor soraidat szavalja
a Sátán és a Krisztus!
Budapest, 1950. május 4.
