Márai Sándor: Versciklus 1-63

Az emberek elmúltak, mint az álom,
A házak elrepültek könnyű szárnyon.
A földre néztem. Jeleket kerestem.
Így éltem a bombázott Budapesten.




         /Részletek/

Huszonhét


Ez volt a híd. Itt mentél teleholdkor.
– Félúton a konflis lefékezett –
Clark Ádám építette s a reformkor.
Sirályok lengtek ívei felett.
A korláton sok öngyilkos hajolt át,
Vízben hever most öngyilkos, s a korlát.
Az Alagúton hűs szél szalad át,
Tapogatja a halottak haját.


Huszonnyolc

Vigyázz, itt vérbe lépsz, ez itt a sáros
Bástya, a hullák még az égre néznek,
A mélyből füstjel üzen fel az égnek,
Lenn ég valahol a Krisztinaváros.
A „Baltá”-ból a citerás cigánynak
Nyoma veszett, csak bűz maradt s az árnyak
S a Vár-templomban összefekszenek
Döglött lovak és halott hercegek.


Huszonkilenc

Itt most pihenj meg, ülj a járdaszélre,
A Gránit-lépcső itt zuhan a mélybe.
Az ablak előtt, nyári reggel, boldog
Fényben itt lengtek a gesztenyelombok.
Az ablak mögött regényt írtál, ájult
Másodpercekben az ég is kitárult. –
Itt készültél egy messzi, messzi útra,
Nézz jól körül. Ez volt a Mikó utca.


Negyvenhét

Játszol és álmodsz. Hő véred nem alvad,
Kaland nem hűti lázad, mint kevés,
Mint a hajópadlat, dobog alattad
A föld, s nem szűnik ez a remegés.
A férfikor dereng már, renyhe csend les,
Nem vagy kíváncsi többé, csak figyelmes
S népek zsivajából, mely bábeli,
Egy hang cseng ki… s nem tudsz felejteni!


Negyvennyolc

Egy hang… Hívását idegen nem érti.
Mint az anyatej, édes és fanyar,
Zengő és zord, mint a magányos férfi,
Vijjogó, mint az izzó zenekar. –
Franciául suttogsz szerelmet, angol
Jelzőt dadogsz… De most, mikor a hang szól,
Megérted, mint aki hazatalál:
Ez a hang sorsod lesz, mint a halál.


Negyvenkilenc

Csak magyarul érted e szót: „Szeretlek.”
Pillangó, hattyú, csillag, angyalom
E nyelven lesz csak  t ö b b, mint fogalom
S ez a  t ö b b l e t  halálos végzeted lett.
A világ fénylik, nem vár senki, kába
Irammal mért vágtatsz hazafele?
A nyelv üzent s a végzet szól vele,
Dajkád tárt karja ne várjon hiába.


Ötven

Magyarul akarsz szólni magyarokhoz,
Beszélni Világról és Értelemről,
Könyveket írsz (akad közötte sok rossz),
Kürtöd nincs és Jericho össze nem dől,
De hangodra felel néha egy lélek.
Szavad zavaros porfelhőket ver fel
S amíg kutyáddal sétálsz és öregszel,
Csivog s vinnyog az irodalmi élet.


Ötvenegy

Otthon vagy? Hol van „otthon”? Csak a nyelvben,
Minden más fonák, zavaros, homályos.
Mint egy barokk képen – arany keretben
Egy férfi –, idegen vagy és magányos.
Sikered van és tudod: félreértés,
Gáncsolnak, s nem tud fájni semmi sértés.
A „Krisztiná”-ban polgár vagy, honos
Szerkesztő úr s házrésztulajdonos.


Ötvenkettő

Élsz, „úr ír” – s már ideges tűzzel fénylik
A világ, mint vihar előtt a táj.
Villanásokat zord zörej kísér itt,
A távol zúg, zsong, harsan, kiabál.
Mellékmondatot kalapálsz kerekre
S egyszerre mintha görcs állna kezedbe,
Felnézel és iszonyodsz: mint akit
Álmából tűzvész ébreszt s elvakít.


Ötvenhárom

Az Értelem torz vigyorral kísért meg,
A Haladás lárvát visel, halott
Álcát, a sátán vigyoroghatott
Így a Hegyen, mikor Embert kísértett.
Nagy vásárt csap – hisz marad is meg jut is –
S a piacon ugrál, visít a bugris,
Árul, mint régen a züllött papok,
Búcsút, kötést és mézesmadzagot.


Ötvennégy

És a haza? Mit válaszol? A drága
Hangszer, az anyanyelv, most mit felel?
Visszhangzik-e, mint Petőfi szavára?
Vallja-e, hogy most „élni, halni kell”?
Felel – s hátrálva, megborzongva hallod:
Hazám, Arany hazája, ez a hangod?...
Teli tüdővel árul és tagad
Mindent, mi örökségbe rámaradt.


Ötvenöt

A nemzet?... Ez a hangja? Eszme, hűség,
Igazság hangja?... Nem feledted el:
Ez a hang súgta: „mint ha pásztortűz ég…”
És: „…lassan szállj és hosszan énekelj”?
Ez sírt, hörgött a döblini szobában?
Anyanyelved volt: hitted, hogy anyád van,
Hallgatod, s nem hiszel többé soha:
Nem anya ez. Rút, rideg mostoha.


Ötvenhat

Lúdbőrzöl, hátrálsz. Hang bőg a sötétben,
Gépi hang, szűkölködő, ősemberi –
Mene, tekel, ufarsin ég az égen.
Írták fényszórók szellemkezei.
Székesegyházak s jogrendek omolnak,
Ezer év emelte, szemétdomb holnap,
S mert az Értelemnek nincs szava több már,
A nagy díszlet szétesik, mint egy ködvár.

                                                                               1944-45

szozattv


szozat a tiszta hang konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf