Toldalaghy Pál: Kaland a szőlőhegyen

Kékbe ível a hegy. Fölötte
függeszkedik a hold. Aki
most erre jár, halk nevetést és
halk éneket vél hallani.
Dalos szüzeket lát a fák közt
szaladni homlok egyenest
s arcába csap erős szagával
a sárguló szőlőgerezd.

A nagy szakállas fűben tücskök
hevernek füttyösen, hanyatt.
Kerek galyakhoz ér a tested
és súrolod a galyakat,
dúdolva lassan, vontatottan.
S a szőlőhegy veled dalol.
Vad szájad édes még a musttól.
Arcod napbarna s csupa por.

Pezseg a kék. Megnő az árnyad.
Megnyúlik és hanyatt esik.
S így arcra hullva alszik ott majd
fedetlen fővel reggelig.
A vén paraszt s vén talyigája,
mely kell, hogy száz éves legyen,
lassan kapaszkodik föl s lustán
átfordul a szőlőhegyen.

Megállsz. Mégegyszer visszanézel
jószándékú barát, aki
víg őszbe értél s itt, a fák közt
halk éneket vélsz hallani.
Előtted szárnyas, nyári malmok.
Hasas és szárnyas istenek.
Tűnődve állsz s már szinte várod,
hogy elfutóban intsenek.

Végszó
Lehullt a füzér és elszállt a mámor
s ma tudni akarom,
ki lépett lábaimmal? ki
járt a hegyoldalon?
Ki nézett két szememmel? ki
lesett szüzekre ott?
Hallgass! - S fáradt bogárszemem
lehunyom s hallgatok.

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf