Kazinczy Ferenc: A szabad Erdély a török elüzetése után
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat összetöré!
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;
Lobogó tüzeit seregökre
Az isteni bosszu lövellé.
Nem ejte le minket erő;
Bizakodás teve rabjaivá
Minket a pogánynak.
Esküdt, s mi jók hivénk szavát
S ő a hivőket, bizakodókat
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És amit táplál a mező.
Paripáink neki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta meg a nyáj,
S amit nem vett el, ellopá.
Magyarra vivé ki a magyart,
S vicsorga dühében, hogy a két
Testvérhad érte egymást ölé.
Éh gyermekinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék, ami még nem ing.
S mi nyögénk a vad dölyf kéjeit,
S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó súlyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk el,
S lepattogának láncaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,
Lobogó tüzeit seregökre
Az isteni bosszú lövellé!
Szabadon lihegsz, szertett hazánk!
Szeretett hazánk, szabadon lihegsz,
Hunyadink’ nagy lelke veled van.
