Mentes Mihály: Én nem vagyok magyar?
Földjét túrta majd egy századon át.
Anyám fejére tizenkét gyermeke
Font drágagyöngynél drágább koronát.
Földből örökség bizony nem jutott,
De annál több mély, tiszta szeretet:
Összeölelni a földet az éggel
És gazdagokkal a szegényeket.
Paraszti szívben mennyi-mennyi kincs:
Becsület, jóság, elszánt akarat,
Önzetlen munka, égbenéző sas-szem;
Apámról ez mind-mind reám maradt.
Én elfogadtam s tékozolva szórtam
Magyar szíveknak sok szép kincsemet.
És utoljára széttördeltem nékik
Érettük vérző magyar szívemet.
Apám kis földjén magyar búzát termelt.
Kenyérré gyúrta a lisztet anyám.
Kenyér az élet. Csak ezt prédikálom.
Pap vagyok. Krisztus magát bízta rám.
Kenyér az élet. Krisztus örökélet.
Testnek és vérnek meg kell halnia.
A lélek éljen. Azért él a nemzet,
Hogy meg ne haljon egyetlen fia.
Kell, hogy a nemzet éljen! A Királya
Krisztus legyen hát, ha élni akar.
Ez a vallásom. Hallgasson az ajkam?
S mert vallom Krisztust, nem vagyok magyar?
Nem volt magyar tán Szent István király sem?
S nem volt magyar a bölcs, öreg paraszt,
Apám? Ítélet legyen! Van-e törvény,
Faj s vér törvénye, amely elmaraszt?
Pogány gyűlölet az eget ledönti,
Hogy eltemesse mind a népeket.
Magyar vagyok. És Krisztus a Királyom.
Jelszavam: élet. Hitem: szeretet.
Hát nem vagyok magyar?
