Fenyő László: Hűség

Míg jósnyelvek bal-jövőd papolják,
hírvivők rosszhíred szertehordják:
állok nagy csöndedben Magyarország,
tompán, mint a hurokba szorult
vad, mely érzi: komorul a gyöngy táj,
s mire eszmél, már bealkonyult.

Mit tehetnék áramok divatja
ellenetek, stréberek szimatja?
A seb is előbb gennyét kiadja,
mielőtt begyógyul, és a var
jelzi csak, hogy lázas volt a vér ott,
s hogy minden láz nyugalomba hal.

Kor, lekötöd minden jobb erőmet,
máglyává zaklatod heverőmet,
mikép gyógyulhatnék ki belőled
te kétarcú, kancsi förtelem,
ki egyfelé csókot intsz, hogy: Béke!
másfelé harsogod: Győzelem!

Nem zúgok: álmodó esti méhkas. –
Mint a tavalyi primőr izét az
ínyenc, miként olvadt nyelvén szét az:
szót ízlelek, hosszan-lebegőt,
széttaposott, hóillatú álom:
Szabadság! – alpesi levegőd.

Ha a vég jő, jöjjön, ámde hős vég
legyen, légy a csendes vakmerőség,
légy talapzat, melyen áll a Hűség:
ahogy Isten adta dallanod,
azt cifrázd és azt meztelenítsd le,
azt a lágyhajlásu dallamot.

Költők, csak bennetek ne csalódjam,
hitem remegett a széttört csókban,
most, hogy minden ím bomladozóban,
ami kötött, minden szeretet:
el ne áruljatok pályatársak,
költők, hadd maradjak veletek!

1939.

szozattv


szozat a tiszta hang wass2019 trikolor gala 2018 cweb stefan dunapalota hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf