Jóna Dávid: Gabonaraktár
Többkötetnyi vers az én váram,
az intervenciós gabonaraktáram,
kötet, mely kiadásra vár, ahogy a búza reménye,
hogy liszt lesz belőle, majd kenyér…
de szavaim csak elszórt búzaszemek,
melyet esti homályban hint szét a tenyér,
néhány városi galamb és veréb jól lakik,
meg amit az utcakövek közül kiszed a migrénes egér.
Míg a gabonatőzsdén alacsony az ár,
a raktárban szeretkezik egy alkalmi pár,
a búzaágyon közös gond születik,
a rezonőr szól: meg is lesz az szüretig…
Azt hiszem, ezt még színeznem kell,
motorzaj helyett legyen tücsök,
szólok, ahogy elkészülök: holdfény, romantika, csipetnyi pátosz,
majd holnapot is írok a mához,
és verságyra fektettem a pillanat-szülte sorsot,
ellátom jó-szóval a majdani színjátszó csoportot.
Dionüszosznak felajánlott búzaáldozat,
kardigánból imaköpeny; érdekes változat,
a vers és búza hasonlat mentén élet fogant,
a lány boldog: a hírrel rögtön hazarohant…
Még a buszon a búzáról egy vers jutott eszébe, amit a neten olvasott,
a lelkén átáramolhatott a csuporméz költemény: (na, ezt írtam én).
így lett a búza a vers, majd a pillanat a születés párja,
kacskaringós játék: a költő kettős spirálja,
hogy hízelegjen önmagának, s hogy kényszeredetten hagyjon jelet,
elszórt és elcseszett búzaszemek helyett…
Néhány csillag ilyenkor pályájáról letér
rükvercben hátrál a Göncölszekér,
hogy az ezeregyéjszaka meséi szerint,
ott legyen, amikor a történet végére elér
és ne csak a búzaszemeket felkapkodó
veréb, a galamb és a migrénes egér.