Arany-Tóth Katalin: (S)ZÖKKENÉS

Hangod nevetésem rejti el.
Múltba szökkensz, csillag-éj emel.
Álmaimban néhány csonka jel
mégis mindig lépteidre lel.

Tenyerembe rejtettem szavad:
édes fogságomba varrtalak.
Gördülő, parány cukordarab
milliók közt – csenddé hordalak.