Zsirai László: A művészet…

A
művészet
méltóságát
hirdetik
aranyló
búzatáblák,
örömmel
őrzik
őszinte
őzikeszemek,
mint
a
kék
mintakép,
ritka
szép,
tiszta
ég –

Emberek!

Gyönyörű
gyöngy-gyűrű
 fonódik
köröttetek,
és
a
nemes
szó
igazságát
védik
angyali
tekintetek,
mert
a
lélek
törékeny
jószág,
kiszárad
ha
nem
gondozza
jóság,
tisztaság,
szeretet.

Emberek!

A
szándék
tudva
és
akarva
születik
benn,
boldogságra
termett
szívetekben,
hiszen
a
valóság
arca
nem
dacból
formálódik
felhőből
meg
 Napból,
hanem
abból
a
kiáradó
dalból
kínál
meg
ismerőst,
idegent,
ami
egyaránt
érvényes
odafent,
idelent,
ami
egyaránt
izgató
és
nyugtató,
amit
dúdolni
jó –

A
művészet
méltóságát
hirdetik
aranyló
búzatáblák,
örömmel
őrzik
őszinte
őzikeszemek,
mint
a
kék
mintakép,
ritka
szép,
tiszta
ég –

És
ha
lágy
szellő
fújna
homlokotokra,
mintha
a
béke
simító
ujja
volna,
s
rajzolna
keresztet,
szerény
jelet,
gondoljatok
a
holnapotokra,
s
ne
csak
a
jelenre
értve,
halandó
kincseket
mérve
merengjetek,
s
rejtsetek
honlapotokra!  

Emberek!

Ne
faljátok
fel
nassolva,
feleslegesen
habzsolva,
rögvest
a
jövőtöket,
hiszen
még
éheztető
ínség,
méltatlan
nagyság
s
méltatlan
kicsinység
egyaránt
jöhet,
miket
csupán
a
megalázó
hiteltelenség
követ,
ne
várjátok,
hogy
mi
vár
rátok,
dicsőség
vagy
netán
átok,
minden
remek
gondolat
után,
megfontoltan
és
sohase
bután
cselekedjetek.

Emberek!

Akár
a
természetes
viasz,
úgy
vonja
be
bánatotokat
a
lehetséges
vigasz,
(amiért
táncolva
éltek,
amiért
lángolva
égtek),
a
tehetséges
igaz:

a
művészet
méltóságát
hirdetik
aranyló
búzatáblák,
örömmel
őrzik
őszinte
őzikeszemek,
mint
a
kék
mintakép,
ritka
szép,
tiszta
ég –
hiszen
összefonódó
lánc
a
tánc,
a
muzsika,
a
piktúra,
a
költészet,
a
filmes
vígjáték,
meg
a
színpadi
dráma,
nem
magát
kellető
dáma,
hanem
a
világ
ölelő
karja,
ahogy
a
hangulat
akarja,
úgy
céloz,
s
úgy
talál
telibe
lelkeket.

Ember!

A
szent
művészet
őrizve
múltat,
kimondva
jelent,
formálva
holnapot,
felelős
szeretettel
juttat
szellemi
szervezetedbe
olyan
oldatot,
amely
felvértez,
nehogy
túl
korán
elvérezz
legott.

Körbefonják
létedet
gyanús
indák
és
minden
érvedet
gyanúsítják,
mikor
sok
boldogságot
kikísérsz,
noha
a
műveid
tanúsítják
mit is érsz.

Mi
is
a
művészet?
Ösztönös
ártatlanságod
és
örökös
bűnrészed.

A
hiteles
művészet
jóságos
tüntetés,
sohasem
büntetés,
mérleg,
hogy
tudd
milyen
átokból
sok,
milyen
áldásból
kevés
a
részed:
a
kellemes
öröm,
a
jellemes
szenvedés.

A
hiteles
művészet
(kiváló
biológus
és
főleg
pszichológus,
hardver
és
szoftver,
központi
szerver,
nagyszerű
pedagógus),
tudja,
hogy
mire
szomjazik,
mire
éhezik
az
ember,
s
tudja,
hogy
számára
mi
érdekes.

A
szeretet
a szent
művészetben
az
egyetlen
érdemes
tengely,
színező
henger,
a
minta
ritka
titka,
mi
andalít
egyszer,
másszor
álmodból
felver,
ártatlan
vegyszer,
áldott
kegyszer,
a
művészet
kincs,
 ami
őrzi
az
embert,
s
amit
őriz
az
ember.

A
művészet
kora
legfőbb
vallomása,
látványa,
hallomása,
temetni
nem
kell,
mert
örök
a
léte,
és
örök
feltámadása.

Érik,
mint
Nap
narancsa,
ajándékkal
teli
a
mancsa –
bolyong,
mint
a
macska,
játszik
látomása,
elfut
ide-oda,
ám
tartós
otthona
mégis
szívünk
áldott
állomása.

A
művészet
méltóságát
hirdetik
aranyló
búzatáblák,
örömmel
őrzik
őszinte
őzikeszemek,
mint
a
kék
mintakép,
ritka
szép,
tiszta
ég –