Jankovics Zoltán: Anyagtalan őszi gesztenyés vers

Zsíros szürkéjét a rögnek
az őszből bámulom. Bikák hörögnek.
Domboldalamra fénylő gesztenyék
koppanva hullnak, elgörögnek.

Elgörögnek, fogaim kivásnak
nem írok se magamnak, se másnak.
Megmértem és formája, súlya nem volt
sőt, anyaga sem volt az alkotásnak.

A semmi tömbjére vésőm illenék-e?
Nincs-vászonnak volna zöldje, kéke?
Szavak és gesztenyék koppanva hullanak,
a költőnek nincs semmi menedéke.

Elgörgő, fénylő gesztenyéknek,
akik most lenti létbe kezdenének
zsírszürke hullását csendben bámulom:
Anyaga-súlya nincs a létnek!

Ebben a rézvörös, szédítő csodában
bénultan, de mégis nagy harmóniában
mosolygok múló súlytalanságomon,
s tovagörgök tüskés gesztenyeruhában.

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 11 21 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf