Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország,
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.
Elmerült székely faluk hangja szól
Halkan, halkan a tengerfenéken.
Magyar hajósok, hallgatózzatok,
Ha jártok ottfenn förgeteges éjben:
Erdély harangoz, harangoz a mélyben.

/Reményik Sándor: Atlantisz harangoz/


Egy olvasó levelében abbéli kritikáját közli, hogy manapság nem beszédre, hanem tettekre van szükség. Rákosi Viktor Simándy Páljának kétségbeesetten üzenő harangja jutott mérgemben nagyhírtelen eszembe, majd, mint szellemi szikra, jött az asszociáció: Reményik Sándor nagy ívű verse, az Atlantisz harangoz. Az azonos című 1925-ben megjelent kötet előszavában mintegy számomra és bírálómnak is szóló örökérvényű üzenetként ez olvasható: »Rákosi Viktor Elnémult harangjai-t vettem elő sok esztendő multán... Mi megértük a költő lázálomnak hitt látását százszorosan meghaladó valóságot. Transsylvánia elsüllyedt és harangjai elnémultak. De a valóság kegyetlen regénye nem itt végződik. Isten különös ke-gyelméből elváltozott, elfinomult, átszellemült hangon az "Elnémult harangok" újra megszólaltak a mélyben. Azóta egyre szólnak. Atlantisz harangjai: gyászban győzelem. Atlantisz harangjainak harangjátékából egy pici lélekharang ez a könyv «, írta ráhangolódásként Reményik Sándor.
Az egyébként minden bizonnyal jó szándékú, de félresikerült olvasói üzenet azonban sajnos még mást is jelent. Mára végleg beérett a kommunista terror negyven évének, majd az utóbbi húsz év szociálliberális rombolásának férges gyümölcse: a szellem kincse és eszköze, az igényes magyar kultúra divatja múlt- érdektelenné vált még a konzervatív gyökereit kereső, magát nemzetinek-magyarnak tekintők többségének körében is. Nem véletlen ez, hiszen ez az agymosási szándék olvasható ki az angolszász nyelvi terrorban honosított mainstream – valójában a Világhatalommal csatlós – újságírás minden szavában. Erre a kulturális-szellemi önvédelem feladásra bíztat az 1905-ben alapított szociáldemokrata gyökerű, de Rákosiéktól és ávós utódaitól máig kisajátított Népszavától kezdve a Mancs minden szellemtelen büdösbogaráig, akik manapság felváltva próbálják rágalmazni és megalázni a jobbítást akaró kereszténydemokrata oktatási államtitkárasszony elképzeléseit. Támadják »mint aki a közoktatás Torgyánja,« mint  aki a » kaszárnyazamatú gondolatoktól kezdve a szép régi-új világban bimbódzó fehérterror és a Margitszigetről kitiltott vidéki cigánygyerekek« baljóslatú rossz szelleme. De legalább ilyen felháborító a most uralkodó kormánypárt előző regnálásában részt vett volt két oktatásügyi miniszterének sunyi üzengetése a sajtón keresztül a bolognai rendszer védelmében. Hogy az eddig titkolt liberális-nemzetellenes véleményüket az agymosó oktatás fenntartása mellett a kapott aprópénz vagy a savanyú a szőlő emberi gyengesége motiválja az a végeredmény szempontjából mindegy, a jövőért aggódó ezt nem hagyhatja szó nélkül…  

Átgondolta mostanság valaki, miért támad alávalóan talpnyaló szolgáin keresztül a Világhatalom? Mert retteg! Retteg attól a szellemi felemelkedéstől, amit az egyedül üdvözítő »harmadik út«(1) vissza szándékozik adni a társadalom ezt igénylő tagjainak, retteg, hogy kinyitja a tudás a szemét a vakoknak, retteg, hogy az iskolákban a gyermekeket újra magyarnak nevelik. Ezért rettegnek az új alkotmánytól is. Rettegnek, hogy beleerőltetik az újra ébredők a magyar kultúrát mint megfellebbezhetetlen evidenciát, rettegnek egy hiteles történelemkönyvtől, rettegnek a minőségi magyar nyelv és irodalomoktatástól. De rettegnek attól is, hogy megvalósul a jogfolytonosság helyreállítása, rettegnek a Szent Korona-tan magyar küldetésétől. Mint tudjuk, a Szent Korona nemcsak legszentebb, hanem legbeszédesebb ereklyénk.(2) Rettegnek tehát szakrális hatalmától, akárcsak az Aranybullától, félnek, hogy bekerül az alkotmányba a Felsőház mint ellenőrző hatalom, valamint a nemzeti ellenállás alanyi joga.
Üzenem hát minden kételkedőnek Tamási Áronnal: » Édes testvéreim, mind, akik vagytok; álljatok közel hozzám, adjátok a kezeteket és legyetek jók, mert nagyon fáj a szívem. Nézzetek a szemembe, s ha látjátok benne a tenger sok fájdalmat, akkor hallgassátok meg szavamat szeretettel. Aki pedig mégsem akar ügyet vetni rám, azt erővel kényszerítem, mert közös keserűség az én mondanivalóm; Jussomat ne vitassátok… Inkább fájjon nektek is a szó, és az igazságot, amit itt mondok, bajban, örömben panasz nélkül hordozzátok. Végezetül mutatom nektek a szívemet és megölellek mindegyikteket …. «
 Boldog új évet, magyar feltámadást minden olvasónknak a Kárpát-hazában és a nagyvilágban 2011-ben.

1. Cságoly Péterfia Béla: Antiszemiták vagy nemzeti radikálisok, Szózat 2010. október
2. Bazsó Dombi Attila: Szent István és az „Isteni idő” 2010-ben, Szózat 2010.augusztus