Levél az olvasóhoz - 2010.12. hó

Multunk gonosz volt, életünk pogány,
rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:
jó, hogy nem ültem győztes-lakomán
s hogy egy legázolt néphez tartozom.
/Áprily Lajos: A legyőzöttek strófája/


Úgy érzem, hogy egy elfuserált, gyáva, megrabolt nemzedék a mienk, akik az 1950-es évek vége fele születtünk. Nem tudtuk eddig átlépni saját árnyékunkat. Úgy látszik fogantatásunk pillanatában szüleink génjeikkel átörökítették a zsigereikben hordozott félelmet, a rettegést, amelyet átéltek a második világégés utolján, előbb a német megszállás, majd a Magyarországra betört vörös hordák őrjöngésével, azt ezt követő kommunista terror padláslesöprő, Recskkel, az ÁVH-val fűszerezett évtizedét, majd – a manapság szándékosan félremagyarázott, műmártírokat előtérbe állító – 1956. forradalmunkat követő véres kádári megtorlást. E kor tettre kész értelmiségi fiatalságának nagy része emigrált, szüleink, akik itthon maradtak, azok is csendben meghúzták magukat. Bimbódzó gyermekéveink ideológiai szocializációja így a hivatalosan ránk erőltetett úttörő és kiszes propaganda, valamint az épphogy megtűrt hittanórák és a Szabad Európa rádióban suttyomban hallgatott »Tinédzser party« zenéi közt ingázva telt el. Apáink leginkább hallgattak. Legtöbbünk természetesnek vette e kettőséget, akárcsak később a gulyásszocializmust. A Múzeumkert lépcsőjén, a magyar Jan Palach-ként önként tűzhalált halt Bauer Sándor üzenete pedig sohasem jutott el hozzánk, példája nem lelkesített bennünket.. (1)Nem csoda hát, hogy 1989-ben nem robbantottunk ki forradalmat, naivan hittünk a békés rendszerváltásban, nem vettük észre, hogy párhuzamosan egyszerre folyik /a vadprivatizációnál ellopott vagyon segítségével/ a régi elit hatalomátmentése és a beavatottak, az új menetelők révén a népre sunyi módon ráerőltetett vadkapitalizmus kiépítése. Balgán tűrtük, hogy –hol jobboldali, hol baloldali retorikával– a hazaáruló parlamenti képviselőink mind egy követ fújjanak az ország vagyonának elherdálásában, elrablásában, némi baksisért a multinacionális cégek, evvel együtt a Világhatalom uralmának kiépítésében. Az értelmiség, akárcsak eddig, még mindig megdöbbenten hallgatott. Féltünk? Félünk még ma is? Meddig félünk még…
 Gyermekkorom egyik kedves olvasmányából idézek(2) »A negyedik osztály egyik legjobb tanulójának két nagy könnycsepp gördült le a szeméből. Aztán még kettő. De összeszorította a fogát és erre több könny nem hullott. Végül megszólalt:  – Egyáltalán nem utazom haza doktor úr. –No csak! – mondta Justus.  – Itt maradsz az iskolában a szünidő alatt? Martin bólintott, és kézfejével letörölte a négy könnycseppet. – Hát nem akarják a szüleid, hogy hazamenj? – De igen, doktor úr a szüleim akarják. – És te? Hát te nem akarod? –De igen. Én is akarom doktor úr – No, a teringette! – kiáltott Justus. – Hát ez meg mit jelentsen? Ők akarják! Te akarod! És mégis itt maradsz? Hát min múlik a dolog? – Azt jobban szeretném nem megmondani, doktor úr – mondta Martin. – Elmehetek most? – megfordult és el akart szaladni. A tanár azonban visszatartotta. – Egy pillanatra fiam! – mondta. Aztán lehajolt a fiúhoz, és megkérdezte tőle, de olyan halkan, mintha a fáknak sem lenne szabad meghallaniuk. – Talán nincs meg az útiköltséged? Erre végképpen vége lett Martin bátor viselkedésének. Bólintott. A tekepálya havas mellvédjére hajtotta fejét, és szívszaggatóan sírni kezdett. A bánat olyan erővel ragadta meg a fiút, hogy rázta vállát a zokogás;«  Kissrácként nehezen hittem el, hogy ez Magyarországon valaha is megtörténhet, hogy gyermekeink, unokáink a XXI. században  járhassanak így, hogy ne tudjanak utazni, tanulni, enni, mert nincs miből. Megálljt kell ezért kiáltanunk! A nemzet megmaradásának, kitörésének a rabigából egyetlen lehetősége az a Németh László által felvázolt recept, amely a dolgos, teremtő embereknek esélyegyenlőséget, szociális biztonságot, a magyarságnak újra egységes hazát és új perspektívákat kínál. Ez a nemzeti radikalizmus képlete, amelyet az e havi Bolyongásokban olvashatnak el. Természetszerűleg ezt a »Harmadik út«-at frissíteni kell, át kell dolgozni a XXI. századra alkalmazhatóra. Jelenleg nincs egyetlen parlamenti párt sem, amely ezt a lehetőséget követné. Így e feladat a jobbító szándékú konzervatív- keresztény- nemzeti radikális értelmiség – értelemszerűen akár az OLVASÓ – erkölcsi kötelessége. Havilapunk a Szózat, folytatva eddigi gyakorlatát, ehhez nyújt segítséget gondolatébresztőnek, Szabó Dezső, P. Bangha Béla, Prohászka Ottokár, Németh László, Bajcsy- Zsilinszky Endre eddig és ezután megjelenő tanulmányaival, írásaival.
A decemberi szám utolját az idei advent első napjaiban fejeztem be. Mint tudjuk advent, a latin »adventus Domini« kifejezésből származik, ami annyit tesz: »az Úr eljövetele.«   Lukács evangéliuma írja: » Boldog a szem,  amely látja, amit  ti láttok.«(3)  A karácsony ünnepkör kiemelten a külső és a belső látás, a lelkiismeret napjai. Erre rátalálni a világ mindennapi zajában már száz éve is igen nehéz volt, hát még manapság. Azért élt és elmélkedett egy pár évig az algériai Tamanrassetben, egy kőkunyhóban, a földi pokol tornácán, az Ahggar-hegység kietlen kő- homoksivatagában boldog Charles de Foucauld(4) trappista szerzetes, a Jézus Kistestvérei közösség megálmodója, mert teljes egészében itt találta meg a Mennyei Atya segítségével belső látását, a lelki békét, az Istent. Írta: »Minden kereszténynek apostolnak kell lennie, ez nem tanács, ez parancs, ez a szeretet parancsa.« Ezért kell hát szeretetben, lelki békében vágyakoznunk az Úr eljövetelére.  Advent másik lényege ugyanis a vágyakozás és a várakozás. Várjuk az Gyermek megszületését, vágyunk a Kisjézusra, vágyunk a békés, boldog családi együttlétre.  Karácsony lesz! Sietünk, igyekszünk. Isten már megtette, most nekünk kell szép karácsonyt teremtenünk. Örömadót, örömszedőt! Teréz anya így gondolkodott: »Nem akarjuk Jézust hideg jászolban fogadni – mégis sokszor szívünk az, amely kemény és hideg hely lenne az Istengyermek számára. Úgy szeretnénk őt a szívünkbe fogadni, hogy az tele legyen szeretettel és alázattal. Azt szeretnénk, ha tiszta és szeplőtelen szívünkbe születne ma meg Jézus! Jézus azért jött el a világba, hogy elmondhassa: Isten maga a szeretet.«
 Az alábbi verssel kívánok szerkesztőtársaim nevében áldott, békés és boldog karácsonyt minden kedves magyar testvérünknek, Olvasóknak szerte a nagyvilágban és itthon a Kárpát-hazában.


Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo